Kapacitáshiány

2018.06.05. 06:32

Nehéz helyzetben van az európai légi közlekedés

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a repülőterek és légi útvonalak túlzsúfoltak, túlszabályozott a jogi környezet, és több felesleges adóforma is nehezíti az üzemelést.

Budapest, 2017. október 5. Utasok szállnak fel a Wizz Air légitársaság stockholmi járatára a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren 2017. október 4-én. Október végétõl változnak egyes diszkont légitársaságok kézipoggyászra vonatkozó szabályai, a Wizz Air ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, a Ryanair fejenként kettõ helyett egy, kisméretû kézitáskát engedélyez az utastérben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Rafael Schvartzman, az IATA európai alelnöke a szervezet sydney-i közgyűlésén egy háttérbeszélgetésen azt mondta, a világ túlzsúfolt, kapacitáshiányos repülőtereinek fele Európában van, mert a légitársaságok járatnyitásait a repülőterek nem követték fejlesztésekkel, beruházásokkal.

Emellett a légi útvonalak is egyre telítettebbek, az áramlásszervezésért felelős EUROCONTROL és az Európai Unió nem tudta valóra váltani az egységes európai égbolt koncepciót, emiatt egyre nagyobb késések keletkeznek. Schvartzman hozzátette: önmagában a légtér hatékonyságának növelése egyébként se lenne megoldás a túlzsúfoltságra.

Mivel a felülről jövő kezdeményezések nem váltak be, az IATA most alulról próbálja meg elindítani a folyamatot azzal, hogy a kormányoktól nemzeti légiközlekedési stratégiák kidolgozását kérte. Schvartzman szerint ebben jelentős sikereket értek el.

A repülőterek kapacitáshiánya azonban sokkal nagyobb probléma, amelyet csak együttműködéssel, megfelelően kidolgozott keretrendszerrel lehet megoldani, de az nem tudható, hogy ez mennyi időbe telik. Részben megoldást jelenthet a másodlagos repülőterek használata, amelyek viszont csak a közvetlen, úgynevezett point-to-point forgalomhoz használhatóak, átszálló forgalomhoz nem.

A kapacitáshiányra Schvartzman szerint a repülőterek privatizációja, illetve magántőke bevonása sem mindig nyújt megoldást, mert a magánkézben lévő légikikötők indokolatlanul magasan tartják a reptéri illetékeket. Jelezte: bár az átlagos jegyár 50 százalékkal csökkent, a repülőtéri adó, amelyet a légitársaságoknak kell fizetni, megduplázódott az utóbbi időben. Emiatt az IATA azt kezdeményezi, hogy töröljenek el olyan adóformákat, amelyek csak a pénzbeszedést szolgálják.

Borítóképünkön utasok szállnak fel egy repülőgépre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!