Krimi

2024.07.30. 05:31

Hajtóvadászat indult négy kismacska kínzója ellen

Négy kismacskát dobott a szemétbe egy elkövető, DNS-minta segítségével keresik.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: RRabbani

Belgiumban a rendőrség először keresi DNS-minta segítségével azt az elkövetőt, aki négy újszülött kismacskát dobott egy kukába Sint-Truiden városában – jelentette a VRT belga hírportál hétfőn.

Herman Missotten, a Sint-Truiden körzeti nyomozója a sajtónak elmondta, hogy a nyomozás az emberek ellen elkövetett bűncselekményekhez hasonlóan zajlik: a hatóságok DNS-mintát vettek a kiscicáktól, majd a feltételezett anyamacskától is.

A minták vizsgálatát a környezetvédelmi osztály állatvédelemért felelős irodája végzi, így a költségek nem a helyi rendőrséget terhelik – tette hozzá a nyomozó.

Amennyiben megtalálják, az elkövetőre akár börtönbüntetés, valamint nagy összegű pénzbírság is várhat.

„Lehet, hogy a közösségünk sok szemetet termel, de nagyon szomorú lenne, ha már élő állatokat is a kukába dobnánk” – jelentette ki Missotten.

A kismacskákat – akikre egy buszmegálló szemetesében találtak rá – befogadóknál helyezték el, egyelőre nem tudni, életben maradnak-e.


 

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!