Női kardozók

2024.07.29. 17:21

Márton Anna és Szűcs Luca is a negyeddöntőben búcsúzott

Márton Anna a négyszeres egyéni világbajnok ukrán Olga Harlannal, míg Szűcs Luca a csapatban olimpiai, illetve kétszeres vb-ezüstérmes Sara Balzerrel vívott.

MW

Szűcs Luca és a francia Sara Balzer asszója a női kard egyéni versenyének negyeddöntőjében

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A három éve Tokióban negyedik helyezett magyar vívó az elődöntőért a négyszeres egyéni világbajnok ukrán Olga Harlannal vívott, és 15-7-re maradt alul.

A BVSC 29 éves vívója, aki a magyar csapattal tavaly világbajnok lett, nagyon visszafogottan kezdett. Nem indult el elég határozottan, amikor pedig támadott, nem volt meg a megfelelő távolság, és a védései sem jöttek be. 

A 33 éves Harlan, a szakág kiemelkedő alakja, aki Londonban és Rio de Janeiróban harmadik volt egyéniben, Pekingben pedig győzött az ukrán csapattal, sorozatban hét tust adott. Ekkor jött az első magyar találat, a szünet pedig 8-1-nél következett. Érdemi változás nem történt a második szakaszban sem, így tovább nőtt a különbség. Bár 13-5 után Márton Anna közelebb tudott zárkózni, Harlan sima győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

HARLAN, Olga; MÁRTON Anna
Márton Anna és az ukrán Olga Harlan asszója a női kard egyéni versenyének negyeddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

"Mivel egész nap úgy éreztem, hogy jó formában vívtam, úgy gondoltam, hogy nyerhetek ebben az asszóban, de az volt a baj, hogy taktikailag nagyon behintáztatott és nagyon megfogott" - nyilatkozott a meccse után Márton Anna, hozzátéve, hogy az elején gyorsan összeszedett komoly hátrány miatt a későbbiekben már nagyon nehéz dolga volt. - 

Az első pár tus után éreztem, hogy taktikailag előttem van egy lépéssel, én meg csak próbáltam utána menni, és ez végig megmaradt.

A BVSC kardozója arról is beszélt, hogy reményei szerint a csapatversenyen vissza tud majd vágni a mostani vereségért. A magyar és az ukrán csapat az elődöntőben csaphat össze egymással, amennyiben sikeresen túljutnak a negyeddöntőn.

Voltak azért ma jó asszóim és ha a csapattal érmet tudunk majd nyerni, akkor nagyon elégedett leszek ezzel az olimpiával

 - zárta pozitívan szavait Márton Anna, aki az MTI kérdésére azt mondta, hogy a négyszer műtött térde már nem lesz olyan, mint régen, de nem okozott neki problémát a mai versenyen.  

A kardozó Szűcs Luca is a negyeddöntőben búcsúzott

 Szűcs Luca két szép győzelem után a negyeddöntőben vereséget szenvedett a női kardozók egyéni versenyében a párizsi olimpián.

A csapatban kétszeres világbajnok magyar vívó a harmadik mérkőzésén a hazai közönség erőteljes biztatását élvező, csapatban olimpiai, illetve kétszeres vb-ezüstérmes Sara Balzerrel vívott, és szoros küzdelemben 15-12-re kikapott. Ezzel Márton Anna után ő is ebben a szakaszban fejezte be szereplését.

Duplán nehéz feladat várt rá a nyolc között: a világranglista második helyezettjével kellett vívnia, aki mögött ott állt, illetve szurkolt a zsúfolásig telt Grand Palais szinte teljes közönsége.

A magyar kardozó azt mondta előző mérkőzése után, hogy megpróbálja kizárni a külvilágot, ennek ellenére kissé megilletődötten kezdett, Balzer 3-1-re, majd 4-2-re vezetett, de 4-4-nél sikerült őt utolérnie. Felválta estek a találatok, aztán Szűcs lendületbe jött, két szép tust is adott, egyet a pást végébe leszorítva, és 8-6-os előnnyel mehetett meghallgatni edzője tanácsait.

Balzer ezután agresszívebben támadott, és bár a magyar vívó többször megelőzte, 9-9-nél egyenlített, aztán át is vette a vezetést. Szűcs sikeres lerohanása után 10-10-zel fordultak a hajrára. A BVSC vívója egyszer még vezetett, de aztán a francia kardozó a szurkolók hatalmas üdvrivalgása közepette sorra adta a találatokat és 15-12-re nyert.

BALZER, Sara; SZÛCS Luca
Szűcs Luca, miután veszített a francia Sara Balzer ellen a női kard egyéni versenyének negyeddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpiá
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Most úgy érzem, ezt fel kell még dolgozni

 - mondta könnyeivel küszködve Szűcs Luca. - "Fizikailag elfáradtam, ő pedig annyira rutinos és jó, hogy ha az adott pillanatban nem a legjobb döntést hozod, akkor kihasználja."

Szűcs Luca hetedik, Márton Anna nyolcadik lett.

Eredmények, női kard:
a 64 között:
Márton Anna-Katherine Paredes Torres (venezuelai) 15-10
a 32 között:
Szűcs Luca-Martina Criscio (olasz) 15-10
Pusztai Liza-Michela Battiston (olasz) 15-12
Márton Anna-Lucia Martin Portugues (spanyol) 15-8
a 16 között:
Márton-Pusztai 15-7
Szűcs-Joana Ilieva (bolgár) 15-10
negyeddöntő:
Olga Harlan (ukrán)-Márton 15-7
Sara Balzer (francia)-Szűcs 15-12
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!