Kvesztor

2024.07.16. 21:35

Patrióták Európáért EP-frakció Szekeres Pált jelöli háznagynak

A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport első frakcióülésén háznagynak (kvesztornak) jelölte Szekeres Pált, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjét – közölte a képviselőcsoport az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében.

MW

A Fidesz–KDNP képviselői az Európai Parlament alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án. A hátsó sorban Deutsch Tamás, Schaller-Baross Ernő, Győrffy Balázs, Gyürk András és László András, az első sorban Hölvényi György, Gyõri Enikő, Vicsek Annamária, Gál Kinga, Ferenc Viktória és Szekeres Pál (b-j)

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

„Negyedszázados közigazgatási és sportdiplomáciai tapasztalatom alapján úgy érzem, hogy sokat tudok tenni egy hatékonyabban működő Európai Parlamentért, hiszen tudom, hogyan lehet sikeres projekteket megvalósítani az adminisztráció labirintusán keresztül. Mint az első sportoló, aki érmet szerzett az olimpiai és a paralimpiai játékokon is, megtanultam a szabályok szerinti tisztességes küzdelmet és mindig tisztelni az ellenfeleimet. Semmit rólunk nélkülünk” – írta Szekeres Pál a sajtóközleményben.

Az öt háznagyot szerdán választja meg az EP plénuma. A háznagyok az EP elnökségének tagjai. A háznagyokból álló Kvesztorok Kollégiuma az Európai Parlament politikai szerve, amely a képviselőket közvetlenül érintő hivatali és pénzügyi kérdésekkel, valamint munkakörülményeikkel foglalkozik.

Deutsch Tamást választotta a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja a delegáció vezetőjének

Az Európai Parlament keddi alakuló ülése alkalmából a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja megtartotta tisztújító ülését Strasbourgban, a képviselőcsoport ismét megválasztotta Deutsch Tamást delegációvezetőnek és Gál Kingát a delegáció elnökének – olvasható a képviselők sajtóközleményében.

A kinevezések az európai parlamenti ciklus következő két és fél évére szólnak.

Deutsch Tamás a 2024-es európai parlamenti választásainak Fidesz–KDNP EP-listavezetője volt, 2019 júliusa óta vezeti a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoport munkáját, 2009 óta európai parlamenti képviselő, a Fidesz alapító tagja. Gál Kinga a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport első alelnöke, 2021-es Fidesz-alelnökké választását követően 2023-ban újraválasztották a pozícióra. 2021 januárja óta tölti be a képviselőcsoport elnöki tisztségét, 2004 óta európai parlamenti képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában