Augusztus 20.

2024.08.01. 07:33

Az idei minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz, több száz programmal várják az érdeklődőket

Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén. A budapesti Duna-parton több mint öt kilométer hosszan lehet majd nézni a tűzijátékot.

MW

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Előtérben az Erzsébet híd

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Szent István-napi rendezvénysorozat évek óta a magyar családok egyik legkedveltebb nyári programja, amely számos ingyenesen látogatható eseménnyel szolgálja a budapesti és a fővárosba látogató magyar és külföldi vendégek nyári élményszerzését.

Magyarországon augusztus 20. napja az államalapítás és államalapító Szent István király emlékének nemzeti ünnepe, a szervezőknek ezért is olyan fontos, hogy az érdeklődök közül mindenki találhasson magának tetsző programot

- írja a Magyar Nemzet.

Számos helyszín, több száz program

Tizenkilenc helyszínen több száz programmal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén - mondta el az ünnepségsorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán kiemelte, augusztus 20. az érdeklődés és a részvétel szempontjából az egyik legkomolyabb rendezvény az országban, nem egyszerűen az államalapítás, Szent István király ünnepe és Magyarország születésnapja, hanem egy olyan fesztivál, rendezvénysorozat, amely az ország presztízse szempontjából is mértékadó.

A biztonságos lebonyolításért felelős operatív törzs már júniusban megkezdte a munkáját, sok száz ember dolgozik azon, hogy biztonságosan szórakozhassanak az emberek - közölte az államtitkár.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy 

a 2019. után "megbicsaklott" a turizmus növekedése, de idén végre sikerült felülmúlni az "utolsó békeév" számait: soha ennyi magyar és külföldi nem nyaralt Magyarországon.

Aki ide látogat pontosan tudja, mire számíthat: vendégszeretetre, kiváló minőségre, és olyan körülményekre, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket - hangoztatta az államtitkár.

Ezért úgy szervezték az idei augusztus 20. eseményeit, hogy a turisztikai kínálatban is megjelenjenek és helyt álljanak a programok - mutatott rá Kovács Zoltán.

Szente Vajk, a Szent István-nap ünnepségsorozat nagykövete a gasztronómiai kínálatról elmondta, hogy a Vörösmarty-téren a Csárdafesztiválon Kovács Zoltán séf társaságában lehet megkóstolni a legjobb csárdák legkedveltebb ízeit, valamint néptáncbemutatók és népzenei programok is lesznek.

Az előző évekhez hasonlóan a Lánchíd és a Döbrentei tér között várja a látogatókat a Magyar Ízek Utcája, amely a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatja be, a középpontban a gyógyító növények, fűszerek, ételek és italok lesznek, valamint itt lehet majd megkóstolni az Ország tortáját és kenyerét is.

Az Alkotmány utcában Aranyvonat kiállítást lehet megnézni, amelyen megtekinthető a Szent Jobbot egykor körútra szállító vonat reprodukciója, valamint itt mutatják be a Városok sétányán, hogy milyen sokszínűek az anyaországi és határon túli városok.

A magyar divat, ékszer és design iránt érdeklődők ellátogathatnak a Millenáris Parkba a Divat és Design Fesztiválra, a magyar történelem hősies pillanatait átélni vágyókat a Hősök útján várják a Budai Várban, valamint szintén itt rendezik meg a Mesterségek Ünnepe népművészeti fesztivált.

A gyerekprogramok központja a Városligetben lesz, a Varázsligetben István király udvara, Csukás István mesehősei, valamint herceg- és hercegnőképző várja a gyerekeket.     

Zséda (Zsédenyi Adrienn), a Szent István-nap ünnepségsorozat másik nagykövete bemutatta az öt helyszínen megvalósuló zenei programokat.

A Gellért hegyen, a Filozófusok kertjében a komoly zene és a jazz lesz a főszerepben, fellép a Danubia Zenekar, a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László.

A Retro Tabánban a 70-es, 80-as és 90-es évek sztárjai lépnek fel: mások mellett a TNT, Demjén Ferenc, az Edda és az Első Emelet.

A rakparton a Road Movie live eseményen fellép a Bagossy Brothers Company, a Honey Beast, a Parnograszt, a Roma Soul, Zséda és Curtis.

A Szabad Rét fesztiválra az elektronikus zene kedvelőit várják, ismert magyar dj-k zenélnek majd.

A Vigadó téren a Vigadó Piano eseményen Gájer Bálint, Darvas Tamás, Füzi Gábor, Lakatos László és Nyári Gyula lép fel.

Augusztus 18-án ingyenes koncertet ad a Mándoki Soulmates a Szent István téren.

Tóth Ferenc, az augusztus 20-i tűzijátékot rendező NUVU Kft. ügyvezetője közölte, az idén is 30 perces műsor során több mint 45 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, valamint kilenc uszályról és számos pontonról.     

Idén is lesz fényfestés, fény és lézerjáték, drónshow, újdonság azonban, hogy ebben az évben kiterjesztették a tűzijáték látványterét: a Petőfi hídtól egészen a Margit sziget alsó harmadáig egy öt kilométeres szakaszon lehet majd élvezni a látványt, amely minden helyszínről nagyjából azonos lesz

 - mondta el az ügyvezető.

A nap fő attrakciója 21 órakor kezdődik, a Magyar Nemzet információi szerint

az idei minden idők leglátványosabb tűzijátéka lesz.

Az eddigi 4,3 helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd nézni a Duna mentén.

Az idei művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás, a látványtervet Seres Anikó készítette, a zenei aláfestést pedig Elek Norbert komponálta népdalokra. Az előadás hét felvonásból áll, amelyeket mesés történelmi hangjáték köt össze - számolt be róla Tóth Ferenc.

A Szent István-napi programokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában