Iskolakezdés

2024.08.22. 09:34

Hamarosan kezdetét veszi az újabb tanév: a családi pótlék mellett ezek a támogatások vehetők igénybe

A Magyar Államkincstár augusztusban kétszer is utal családi pótlékot: az augusztusra járó összeget szeptember eleje helyett már augusztus 23-án jóváírják. A tanévkezdés jelentős költséget ró főként a többgyermekes családokra, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy többféle támogatás is igénybe vehető.

MW

A családi pótlék mellett számos tanévkezdési támogatás vehető igénybe

Forrás: Shutterstock

Fotó: Yuganov Konstantin

Augusztusban a szeptemberi iskolakezdés miatt változik a családi pótlék egyébként szokott utalási rendje – derül ki az Origo cikkéből.  A júliusi családi pótlékot ugyanis az általános szabálynak megfelelően augusztus 2-án pénteken írták jóvá a jogosultak bankszámláin, míg az augusztusit a szokotthoz képest egy héttel korábban, szeptember eleje helyett már augusztus 23-án, pénteken. Így tehát azok a jogosultak, akik folyószámlájukra kérik az utalást, több mint egy héttel korábban hozzájutnak a családi pótlékhoz. Azok, akik a folyósítást lakcímre kérik, némileg később számíthatnak rá, tekintettel a postai kézbesítési időre.

Idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások

A szülők terheinek csökkentésére és az iskolakezdés megkönnyítése érdekében idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások: a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), a gyermeknevelési támogatás (gyet) és a családi pótlék – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön.

Koncz Zsófia hozzátette: a Magyar Posta pénteken kezdi meg ezek kézbesítését, a Magyar Államkincstár pedig szintén pénteken utalja ezeket az ellátásokat az érintettek bankszámlájára.

Ennek köszönhetően mintegy 1 millió 100 ezer család már a tanévkezdés előtt hozzájut a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokhoz – írta az államtitkár.

Koncz Zsófia kiemelte: az előrehozott folyósítás célja, hogy segítséget nyújtson a családoknak az iskolakezdésre felkészülésben. A kormány emellett továbbra is valamennyi, köznevelésben és szakképzésben résztvevő tanuló számára ingyenes tankönyvellátást biztosít, így ezzel is csökken a családokra háruló iskoláztatás költsége – jegyezte meg.

A családi pótlék mellett ezekkel a tanévkezdési támogatások vehetők igénybe:

  • állami, 
  • önkormányzati, 
  • munkáltatói és alapítványi támogatások,
  • pályázatok és adó-visszatérítések is rendelkezésükre állhatnak.

Nem mindegyik jár alanyi jogon, így érdemes pontosan is utánanézni, ki mire jogosult és hogyan igényelheti meg. Lehetnek családok, ahol a szülőknek nehézséget jelenthet az ebédbefizetés is, a menzai ellátásra is vehető igénybe támogatás.

A legtöbb településen az önkormányzatok is biztosítanak iskolakezdési támogatást változó formában, amelyre szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

Lehet egyszeri pénzbeli juttatás – ez általában általában 5-20 ezer forint közötti összeget jelent –, utalvány vagy írószercsomag is.

Kedvező adózási szabályok alá tartozó béren kívüli juttatásként iskolakezdési támogatást adhat a munkáltató is a közoktatásban részt vevő gyermekre tekintettel a munkavállalónak. Az iskolakezdési támogatás tankönyvre, taneszközre, ruházatra használható fel. 

A fentieken kívül további lehetőségekkel is számolhatnak a szülők: ilyen például az Egyszülős Központ, ahol az általános iskolás gyermekeket egyedül nevelő szülők pályázhatnak több tízezer forint értékű tanszercsomagra, amibe iskolatáska, tolltartó, írószerek, rajzeszközök, festékek, körző, vonalzó, számológép, uzsonnásdoboz és tisztálkodószerek kerülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában