Jelen nélkül

Mindig is rajongtam a történelemért, máig örömmel merülök el a múlt mélységesen mély kútjába, amely kimeríthetetlen témát, tanulságot és csodát rejt. Ezért is viselem könnyebben ezt az időszakot, amikor a professzionális versenysport megszűnt jelen időben létezni. Hiszen mennyivel felemelőbb akár sokadszor is végignézni az 1966-os labdarúgó vb-ről a magyar–brazil 3:1-et – Liverpoolban több tízezer angol torokból szól a biztatás a mieinknek, Albert nevét úgy skandálja a tömeg, mint manapság Messiét, harmadik gólunk után felzúg a „We want more!”, azaz a még, még, még, ennyi nem elég –, mint mondjuk a szlovákok, walesiek elleni, tavaly őszi kínlódást.

Ha csak a kerek évfordulókat tekintjük, harmincöt esztendeje varázslatos tavaszt produkált a magyar labdarúgás. Válogatottunk 1985. április 17-én, Bécsben 3–0-s diadalt aratott a házigazda osztrákok elleni világbajnoki selejtezőn, ezzel csoportelsőként jutott ki az 1986-os mexikói vb-re. Megelőzve a Gullitot, Van Bastent, Rijkaardot felvonultató Hollandiát. Egy hétre rá, az UEFA-kupa elődöntőjének visszavágóján az előcsatározások során a Manchester Unitedet és a Paris Saint-Germaint is búcsúztató Videoton 3–1-es előnnyel kezdett az egykor jugoszláv, ma már bosnyák Zseljeznicsar Szarajevo otthonában, és a hajrában Csuhay József góljával 2–1-re szépítve bekerült a Real Madrid elleni fináléba. Hetente köszöntött ránk a csoda, amelyre manapság hosszú évek óta áhítozunk. Mindezt a legaktívabb szurkolói korban, húszévesen élhettem meg, és mivel lelkünk és világlátásunk nagyjából addigra alakul ki végérvényesen, a magyar labdarúgás nem elvtelen, de feltétlen hívévé szegődtem. Nem tudatos döntéssel, hanem érzelmi alapú, irracionális elköteleződéssel. Csak így lehetett elviselni a mexikói 0–6-ot, a jugoszlávoktól az Üllői úton beszedett 1–7-et, a hollandiai 1–8-at. Az örök reménykedés is csak így fér meg a rövid távú teljes reményvesztettséggel.

Ezért is jó most.

Szörnyű lenne az elbukott Eb-pótselejtező után a Budapesten is rendezendő, nyári kontinenstornára magyar csapat nélkül készülődni, de kaptunk egy év haladékot, és hiszem, hogy legyaluljuk a bolgárokat, aztán a románokat, és irány az Eb!

Mert múltban és jövőképben mindig erősek voltunk. 2020 tavaszán pedig a jelenünk is épp olyan, mint az – ugyancsak megdermedt – angol vagy spanyol futballé. Se meccs, se gól, se néző. Egyenrangúak voltunk, leszünk – és vagyunk is!