BEOL
Békés vármegyei hÃrportál
Életében, halálában is nagy érdeklÅ‘dés övezte a békéscsabai Suhajda Szilárdot. Én is követtem hegymászó "kalandjait", olvastam magasságokban és "szürke" hétköznapokban Ãrt szÃnes naplóbejegyzéseit, szorÃtottam expedÃcióinál. Nem csak azért, mert földim volt, mert a testvére gyermekkori barátnÅ‘m, Å‘szintén érdekelt különös törekvése, Å‘si vonzalma a hegyek iránt. Megfogott szerénysége, nyÃlt tekintete, harmóniája – már gyermeknek is ilyen volt. Alázatos, intelligens, jószÃvű ember, aki mert nagyot álmodni, megtenni minden lépést a hÅ‘n áhÃtott célért.
Senki sem tudhatja, mikor, és hogyan távolodott el tudata, lelke a földi valóságtól nyolcezer méter felett, mÃnusz harminc fokban. Mégis Ãtélkezünk. Jung megmondta: gondolkodni nehezebb, azért. Az Everesten történtek után sokan mondtak kritikát, olyanok is, kiknek hegyekrÅ‘l, mély emberi kapcsokról is kevés a fogalmuk. Feltételezték, a világ olyan, amilyennek látják, az emberek, amilyennek képzelik Å‘ket, de nem Ãgy van. Sokszor csak kivetÃtjük elfogadhatatlan vágyainkat másokra.
Ha mélyen magunkba nézünk, szembesülhetünk gondolkodási sémáinkkal. A tükör megmutatja, sikereink, kudarcaink is mi vagyunk. Út közben hozhatunk rossz döntéseket, elfogyhatunk, meghalhatunk. Mégis érdemes mellünkre tűzni egy virágot, eszmét, feladatot, célt, ami nemesebbé tehet. Szilárd szerintem is azt üzeni, amit Pásztor Annáék dala: kezdjünk el élni. Legyen saját Everestünk, legyenek méltó példaképeink.