Már gyermekként is kis házakat épített a hét embere

— Pontosan nem tudom megválaszolni, hogy mi vonzott az építész pálya felé — mesélt döntéséről a főépítész. — Nagyszüleim ipari-mezőgazdasági emberként dolgoztak, szüleim pedagógusok, még az ismeretségi, baráti körben sem volt senki, aki ezt a hivatást választotta volna. Az persze hamar kiderült, hogy valami motoszkál bennem, hiszen már alsós koromban téglákat gyűjtöttem, hogy az udvarunkon egy kis házat építsek belőle, hurkapálcikából pedig egy erdélyi jellegű faházat állítottam össze. Azt gondolom, hogy inkább isteni, mint emberi indíttatás áll a pályaválasztásom mögött.

— Manapság végzett építészeink jelentős része nem tér vissza a megyébe. Önben akkoriban nem merült fel, hogy másutt, például Pesten folytassa?
— Egyáltalán nem, aminek több oka van. Egyrészt a Békés Megyei Tervezővállalat ösztöndíjasa voltam, így diploma után rögtön alkalmaztak is. A másik, hogy akkoriban nem dívott annyira a Pesten maradás, mint napjainkban. Az évfolyamunkból sokan vidékről lettünk a műszaki egyetem hallgatói, és többségünk hazatért, otthon kezdett el dolgozni. A tervezővállalatnál kiváló szakemberek végezték a munkájukat. Belső tervtanács is működött, ami segített kontrollálni a munkánkat, bár néha nem esett jól a kritika, de segítség volt, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Fotó: Kiss Zoltán
[/caption]
— Milyen tervek kerültek ki a kezeik alól?
— Valószínűleg én fejeztem be az ország utolsó megépült pártházának terveit, ami később Szeghalmon készült el. A munkát még Nemes Roland kezdte, ám ő éppen ekkor fogott önálló vállalkozásba. Terveztünk vállalati üdülőket, társasházakat. Miután a privatizációval a vállalat megszűnt, később a Békéscsabai Agráripari Egyesülés tervező csoportjánál lettem építésztervező, majd a rendszerváltás után barátaim unszolására megpályáztam a gyulai önkormányzat által meghirdetett mérnöki és környezetvédelmi osztály osztályvezetői tisztségét, amit sikerült elnyernem. 1991 óta dolgozom az önkormányzatnál.

— Mindez sok új feladatot is jelentett.
— Valóban, hiszen az útépítések, útjavítások, a parkfenntartás és a köztisztaság is hozzánk tartozott. Az építéshatósági munkát, az építési engedélyek kiadását a városfejlesztés fontos eszközének tekintettem. Emellett a párbeszéd, a következetes, kiszámítható munka kialakítása érdekében igyekeztünk a legtöbbet tenni. A konkrét városfejlesztéshez a rendezési tervek készítése adta és adja ma is az alapot, aminél sokak érdekeit kell összhangba hozni. A beruházásokhoz kapcsolódó tervpályázatok feladata, hogy egy adott kérdésre a legjobb válaszokat tudják adni az építészek. Így valósult meg a Kossuth tér-belváros fejlesztése, illetve három, várfürdőt érintő beruházás is — és még sorolhatnám. A városfejlesztés egyébként türelmet igénylő műfaj. Az Almásy-kastély rekonstrukciója már a ’90-es években is napirenden volt, és most valósul meg. Persze, a türelem nem azt jelenti, hogy a mai szóhasználattal élve ne kellene pörögni. Ha a mindennapokban nem használjuk ki az adott órákat, perceket, elszalaszthatjuk egy városi álom megvalósulását.

— Meglepődnék, ha nem lenne most is rengeteg elképzelésük.
— Egy város fejlesztése sosem fejeződik be. Előttünk áll a Szigeterőd-program, a belváros további rehabilitációja, az Élővíz-csatorna még vonzóbbá tétele, a közlekedéshálózat minél kevesebb konfliktust okozó fejlesztése, ipari területek kialakítása, az intézményhálózat modernizálása. Már a szinten tartás is folyamatos fejlesztéseket igényel, hiszen az igények állandóan változnak. A város pedig többet akar adni a helyi lakosoknak és az idelátogatóknak is.

— Identitás, a zene, a tánc, a társaság és a mozgás öröme egyszerre jelenik meg ezekben a foglalkozásokban.

— Identitás, a zene, a tánc, a társaság és a mozgás öröme egyszerre jelenik meg ezekben a foglalkozásokban.

Fotó: Kiss Zoltán -->