Együttműködés

2024.06.02. 12:45

Együttműködik a pedagógiai kar és a szarvasi technikum

Együttműködési megállapodást írt alá a napokban Szarvason a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kara és a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. A megállapodás értelmében a technikum néhány diákja a pedagógiai karon tanul tovább.

Vásári Erzsébet

Dr. Katona Krisztina dékán köszöntötte elsőként a jelenlévőket az együttműködési megállapodás aláírásán. Elmondta, hogy a megállapodásnak köszönhetően a jövőben a szakképzési centrum jelen lévő tanulói okleveles oktatási szakasszisztens képzettség birtokában a Gál Ferenc Egyetemen folytatják majd tanulmányaikat, és a jövőben pedagógus diplomát szereznek.

együttműködési aláírás
Közelebb kerültek a szarvasi technikum diákjai a pedagógiai karon való továbbtanuláshoz

A dékántól megtudtuk: több mint három éve kezdődött közös munkát koronáznak meg az aláírással. Visszaemlékezett, hogy a magyarországi szakképzés átalakításának jogi szabályozása 2021-nél korábbi időszakra tehető. Ismeretes, hogy a 2019-es szakképzési törvény számos szakma területén tette lehetővé azt, hogy egy szakképző és egy felsőoktatási intézmény együttműködésében okleveles technikusi képzés valósuljon meg. A pedagógiai képzés akkor azonban még szakgimnáziumi keretek között folyt, és szakmai felügyeletét az EMMI látta el, így ezen a területen okleveles technikusi képzésre nem nyílt alkalom.

Dr. Katona Krisztina ismertette, hogy a Gál Ferenc Egyetem és a Gyulai Szakképzési Centrum viszont elkezdett közösen gondolkodni a képzési területet érintően egy pedagógiai technikum létrehozásának lehetőségéről. Szakmai egyeztetések sora indult el, melyeket később jelentős mértékű fejlesztési munka is követett. Hozzátette: a program kidolgozásának szakmai előzményeként tekinthető az egyetem gyakorlóintézménye és a szakképzési centrum gyakorlati képzést közösen megvalósító együttműködése, amely mutatja a pályaszocializáció erősödését és a szakmai pályaorientáció megvalósulását. Hiszen az akkori duális képzésen résztvevő tanulók kétharmada az egyetemen folytatta, vagy ott tervezte folytatni és jelenleg is több ilyen hallgatója van karuknak. Ezentúl a technikum tanulói és pedagógusai is rendszeresen részt vesznek az egyetem pályázatain és rendezvényein. Majd 2021-ben elkezdődött a program megvalósítása, amelynek eredményeként a pedagógiai ágazaton ötödik évfolyamos tanulók a technikumi szakmai vizsga legalább jó osztályzatú megszerzésével kiválthatják a felvételi szabályzat szerint szükséges legalább egy kötelező emelt szintű érettségit, így akadálymentesen tanulhassanak tovább a pedagógiai karon. Időközben viszont a felvételi szabályzat megváltozott, a pedagógiai ágazat pedig a szakképzés szerves része lett. Így minden akadály elhárult, és immár aláírhatják az együttműködési megállapodást az okleveles oktatási szakasszisztens szakma képzési programjáról. Utóbbi rögzíti azokat a feltételeket, stúdiumokat és krediteket, melyeket a GFE Pedagógiai Kara beszámít majd a felsőoktatási tanulmányokba.

Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Szakképzési Centrum Főigazgatója elmondta, az együttműködési megállapodás véleménye szerint mindkét fél szempontjából nagy jelentőséggel bír. Hozzátette: nem újkeletű azonban a közös munkájuk, hiszen az sok éve tart már, így a kapcsolatuk régóta szoros. Céljaikról megfogalmazta, hogy a diákjaikat szeretnék ösztönözni arra, hogy folytassák a tanulmányaikat a pedagógiai karon, így hozzájárulva a pedagógusok utánpótlásához Magyarországon.

Prof. dr. Dux László rektor kifejtette: nagy öröm számukra, hogy egy újabb együttműködési megállapodás aláírásával erősíthetik a Gál Ferenc Egyetem kapcsolatrendszerét az egyházmegyék és a vármegyék közösségeivel, oktatási intézményeivel. Hozzátette, hogy hálás mindazoknak, akik ezen képzési forma megvalósításáért dolgoztak. Bízik továbbá abban, hogy ezzel a megállapodással is a továbbtanulás előtt álló fiatalokhoz tudják még közelebb vinni a versenyképes diploma megszerzésének lehetőségét, ráadásul mindezt lakóhelyükhöz közel tanulva érhetik el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában