Sportos város

2024.08.26. 19:38

Elkezdődött a Sporthét Békéscsabán – galériával, videóval

Tíz esztendő után új névvel és koncepcióval jelentkezett a Sporthétfő programsorozat Békéscsaba főterén. Ahogy azóta minden évben ilyenkor, hétfőn megjelentek a városban működő sportszervezetek a Szent István téren, hogy ezúttal négy napon át lehetőséget biztosítsanak az érdeklődőknek a sportágak kipróbálására.

Vincze Attila

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, az önkormányzat idén átalakította a Sporthétfő programsorozatot, vagyis nem négy vagy öt különböző hétfői napra, hanem egyetlen hétre szervezték le az eseményeket. Az immáron Sporthétnek hívott rendezvényen a város 42 sportklubjának, illetve szakosztályának összesen 32 különböző sportága, illetve mozgásformája mutatkozik be.

A kánikula ellenére is sokakat vonzott a Sporthét első napja Békéscsaba főterén. Fotó: Bencsik Ádám
A kánikula ellenére is sokakat vonzott a Sporthét első napja Békéscsaba főterén

A Sporthét első két napján színpadi produkciókat is láthatnak az érdeklődők

Az első napon a színpadon négy egyesület bemutatóját követhették az érdeklődők: az AEROFIT DSE versenygyakorlatokból összerakott produkcióját, a Sportolj Békés Megye SE légtornászainak fellépését, a FitDance Center SE hip-hop tánc- és fitnesz műsorát, valamint a PoleDream Fitness rúdtáncosai is megcsillogtatták tudásukat a közönség előtt. Mindeközben a Szent István téren a sportegyesületek várták a mozogni vágyókat. Hétfőn ott volt a Carlson Gracie EW, a Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület - ITF Taekwondo szakosztálya, a Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület, akik pónilovagoltatással készültek, a Békéscsabai Darts Sportegyesület két bemutató állvánnyal képviseltette magát, a Gerlai SE lábtenisszel és kispályás focival várta az érdeklődőket, illetve a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület gépeit is ki lehetett próbálni a szárazföldön.

Több korábbi röplabda utánpótlás játékos már a felnőtt csapat tagjaként érkezett a főtérre

Nem hiányozhatott a város egyik legnépszerűbb sportegyesülete sem a térről: a Békéscsabai Röplabda SE és Békéscsabai Röplabda Sport Kft. röplabdás délutánt tartott a BRSE utánpótlás és felnőtt csapataival. Nagy Attila, a klub utánpótlás-vezetőedzője kérdésünkre elmondta, örömmel jönnek mindig a főtérre, hiszen nem működhetnek úgy, mint egy elefántcsonttoronyban, hogy ne tudjanak róluk az emberek, másrészt ilyenkor lehetőségük nyílik a sportág népszerűsítésére is. 

– A BRSE égisze alatt évről évre mintegy 300 gyerek pallérozódik az utánpótlásunkban, így minden esztendőben rengeteg új csoport indul. Ezen a Sporthéten is fel lehetett nálunk iratkozni a standunknál, ha valakit érdekel a röplabdázás és szeretne szeptembertől csatlakozni az edzésekhez – emelte ki. Hozzátette, hogy a felnőtt csapatnak ez volt az első nyilvános szereplése az új szezon kezdete előtt. Külön érdekesség, hogy sokan a tavalyi utánpótlás csapatból kerültek fel az első számú gárdába, világosan bizonyítva azt, hogy kemény munkával el lehet jutni a legmagasabb szintre is.

A hölgyek is szeretnek dzsúdózni Békéscsabán

Egyre népszerűbb sportág a városban a judo, amit az is bizonyít, hogy a HATO Judo és MMA Egyesület is képviseltette magát a téren. Tóth Szabolcs vezetőedző a Beol.hu-nak elárulta, hogy ahhoz képest, hogy ez egy férfias sportág, az utóbbi években sok hölgy is csatlakozott hozzájuk. Mint fogalmazott, ilyenkor szeptemberben sokan megjelennek náluk, hogy dzsúdózni akarnak, azonban idővel többen lemorzsolódnak, csökken a létszám, gyakorlatilag ez a tendencia ismétlődik évről évre. – Régebben inkább a versenyzésre fektettük a hangsúlyt, ma már klubszerűen működünk, ugyanakkor természetesen támogatjuk, aki versenyezni akar, de nem erőltetjük a dolgot, nem akarunk senkiből versenyzőt faragni, csak ha ő akarja – jegyezte meg.

Szombatig tartanak a Sporthét programjai

A Sporthéten csütörtökig a Szent István téren folytatódik a sportegyesületek bemutatkozása, majd pénteken a Békéscsabai Kosárlabda Klub utcai kosárlabda fesztivált rendez ugyanott. Szombaton pedig egy családi nap keretében a vizes sportágak helyi képviselői, a Békéscsabai Előre Úszó Klub, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub, valamint a Békéscsabai Senior Úszó Egyesület kapcsolódik be az eseménysorozatba az Árpád fürdőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában