Beol podcast

2 órája

Népszerűek az aSzakkörök Békésben: vendégünk Varga Ágnes – podcasttal

Stúdiónk vendége Varga Ágnes, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés vármegyei igazgatóhelyettese volt. Az aSzakkör programról beszélgetett vele Nyemcsok László.

Nyemcsok László

Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy rengeteg közösség csatlakozott Békésben az aSzakkör programhoz, mely a Covid idején jött létre, de annak elmúlásával kiszélesedett, és személyes jelenlét alapján működik. Az évnyitót a békéscsabai Tégla Alkotóházban tartották.

aSzakkör, képzés, kézműves, podcast
Varga Ágnes beszélt Nyemcsok Lászlónak az aSzakkör programról. Fotó: Beol.hu

Még nagyobb az érdeklődés az aSzakkör iránt

Varga Ágnes kiemelte, az elmúlt évek tapasztalatai és sikerei alapján idén még nagyobb érdeklődés övezi a Nemzeti Művelődési Intézet aSzakkör – Tudásunkkal kézen fogva című projektet. A minap Békéscsabán, a Tégla Alkotóházban az aSzakkörök vezetői, képviselői átvették az alapanyagokat, eszközöket is tevékenységükhöz.

És hogy mely mesterségek iránt a legnagyobb az érdeklődés Békésben?

A szakember hangsúlyozta, nagyjából arányosan oszlik meg számos kézműves tárgykészítés, foglalatosság. Van ebben hímzés, mézeskalács-készítés és -díszítés, bútorfestés, szövés, gyertyaöntés, fafaragás, vesszőfonás, népi ételek készítése. A nem népi kézműves tárgyak készítésénél említhetjük példaként a makramét, a zsinór- és papírfonást.

– Ezek a tevékenységek összehozzák az embereket a kistelepüléseken is Békésben, ahol nincs rendszeres találkozási lehetősége azonos érdeklődésű vagy hasonló életkorú embereknek – emelte ki Varga Ágnes. – Kimozdulnak otthonról, saját kezükkel alkotnak szép, hasznos dolgokat, közben közösséggé kovácsolódnak, mintát adnak másoknak. Egyre több helyen ki is állítják az alkotásaikat Kötegyántól és Nagybánhegyestől Dombegyházig, és ott van a megnyitón a település apraja-nagyja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában