Rollerrel ment Takács Vilmos Hartay Csaba bemutatójára

– Kiváló kortárs szerzőnek tartom, követtem a Viharsarki Kattintós blogot, és ráírtam, hogy tetszik, amit csinál – kezdte a Ganxsta Zolee oldalán zenélő Takács Vilmos, hogy miként került kapcsolatba Hartay Csabával, aki a levélre azt válaszolta, persze poénból, hogy nem kíváncsi az üzeneteire. Hartay Csaba elmondta, hogy készült a blog alapján egy könyv, és azt bemutatták a könyvhét során, és azon az eseményen egyszer csak megjelent Takács Vilmos egy rollerrel.

– Mindketten a kilencvenes években szocializálódtunk, amikor bejött egy forradalom, egy technikai bumm, amelyben egyszerre volt jelen az analóg és a digitális világ. Ez meghatároz mindkettőnket, és amikor olvastam a Turbo rágós Rajongók voltunk című könyvet, úgy éreztem, mintha mindez velem is megtörtént volna – folytatta Takács Vilmos, hozzátéve, hogy nála a bandázás két fronton zajlott: a zenélésben és a kosárlabdázásban, bár mindig a tornasor legvégén kapott csak helyet.

Hartay Csaba szerint akkoriban minden első volt és ettől izgalmas is, és szuper társaság, egy művésztelep, egy valóságos Viber-csapat vette körbe. Hangsúlyozta, irigyli saját magukat, hogy nekik ez megadatott, hogy becsöngethettek, felkiabálhattak egymáshoz, szerinte kell a személyes kapcsolat. Nála a kosárlabdázás helyett a futball ment. Kisüveges üdítőkben játszottak, és ha nem nyertek, akkor el is sírták magukat, a lányok pedig vigasztalták őket.

Kiss László Bárka-szerkesztő elmondta, hogy nemrég jelent meg Hartay Csaba legújabb regénye, a Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt, amely műfaját tekintve kisregény, a súlya miatt azonban nagy. Amikor olvasta, az fogalmazódott meg benne, hogy ez a legkevésbé személyes, aztán a végére ért, és rádöbbent, hogy mégis az. A sztori valahol a börtönben játszódik.

A szerző kifejtette, hogy két gyilkos a főhőse, az egyik módosabb családból való, a másik pedig alkoholista szülők gyermeke, egy legalja helyzetből kerül még mélyebbre. A misztikus utazás során kivezeti őket egy másik világba, ahol olyan szereplőkkel találkoznak, akik szintén követtek el bűnöket. Például Pablo Escobart annyira sejtelmesen vitte bele, hogy volt, aki Sztálinnak hitte.

Elmondta, hogy maga az alkotói folyamat is tele volt számára izgalommal. Úgy fejezte be, hogy lezártnak tekinthető, de a folytatása ugyancsak elképzelhető. Játszott a hazatérés lehetőségével is, de szerinte a főhősök nem remélhetik, hogy otthonra találnak, hiszen megpecsételődött a sorsuk azzal, hogy embert öltek. Takács Vilmos hozzátette: neki az tetszett a könyvben, hogy nincs benne megérkezés, számára egy lélektúrával ért fel a könyv.

Kiss László kérdésére, hogy keresett-e valamire választ a szerző a művében, Hartay Csaba elmondta: mindig érdekelték a nagyra tört gonosz emberek. Az, hogy miként kerültek hatalomra, hogy azt milyen cselszövések árán tartották meg, és hogy hogyan tudták évtizedeken át manipulálni az embereket úgy, hogy közben végig rajongtak is értük – példaként Sztálint hozta fel, és viccesen hozzátette, nem elképzelhetetlen, hogy a diktátorról is ír majd egyszer egy könyvet.

Beszippantotta a Guns N' Roses

A Guns N' Roses és én – Pisztolytáska és rózsapatron – ezzel a címmel írt könyvet a zenész Takács Vilmos, amely több szálon fut: bemutatja magát a zenekart, azt, hogy neki mit jelent, illetve a dalokat is kielemezte benne. Hangsúlyozta, hogy számára nem a slágerszámokat jelenti a Guns N' Roses, hanem mindent. A 90-es évek elején beszippantotta ez a világ, mindent meg akart tudni az együttesről, majd írt koncertbeszámolókat és lemezkritikákat – ezt követően kérték fel a kötet megírására.