2023.08.08. 07:50
Békéscsabán adott koncertet a Dirty Slippers – galériával
Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy augusztusban a Dirty Slippers zenekar egy hazai koncerttel köszöni meg a békéscsabai - és környékbeli közönségének a támogatást és szeretetet. Az idei évben azonban több okból is különleges volt ez a koncert mind a pop-rock csapat, mind a közönség számára.
Fotó: Noemi Viola Behr
Néhány héttel az Abbey Road Studios-ban rögzített nagylemez felvétele után hazai terepen, Békéscsabán adott koncertet a Dirty Slippers zenekar.
Ahogyan a Csabagyöngye Kulturális Központ Facebook oldalán is olvasható, a Dirty Slippers néhány héttel azután, hogy az angliai Abbey Road stúdióban dolgozhatott immáron második alkalommal - nem véletlen, hiszen Honest kid című daluk tavasszal több brit városi rádió toplistájára is felkerült - első alkalommal mutatta be a dalokat hazai pályán.
A csalóka, rendkívül szeles és olykor esős nap miatt a szervezők végül a Casino terem falai között engedélyezték a koncert megtartását, erről pedig Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere mesélt nekünk:
- Nagyon készültünk a koncertre, hiszen az augusztus eleje, most már hagyományosan, hetedik alkalommal minden évben a békéscsabai koncertünket jelenti, amelynek mindig van egy különleges atmoszférája. Éppen ezért volt mindannyiunk számára izgalmas, hogy a rossz idő miatt közel 10 év után újra a Casino teremben léptünk fel, amely nagy örömünkre teljesen megtelt. Boldogok vagyunk, hiszen a legkisebbektől az idősebb generációig minden korosztály jelen volt a koncerten, számos régi Suliturnéról ismert követőnk és olyanok is, akik anno még egyedül, ma már családjukkal járnak a fellépéseinkre. Az pedig hab volt a tortán, hogy a koncert után volt lehetőségünk sokukkal váltani néhány szót, hiszen másnap Aradon folytatódott a turnénk, ezért végre nem kellett sietnünk.
Az énekes a koncerten jelentette be az örömhírt, hogy a zenekar szeptember 5-én lép fel legközelebb Angliában, méghozzá az ikonikus Hope and Anchor klubban Londonban, amely előtt még egy új angol nyelvű szerzemény is napvilágot lát.
A jó hangulat garantált volt, pörgessék végig a Csabagyöngye Kulturális Központ galériáját.
Dirty Slippers koncert
Fotók: Csabagyönyge Kultúrális Központ