Kincsek lapulnak az apa-fiú gyűjteményében: kódexlaptól a billpengőig – videóval

Miközben Turbucz László kiterítette az 1915-ben nyomtatott papír alapú családfát, elmondta, történetük és egyben a gyűjtemény története Békéscsaba 1715-ös újratelepítéséig nyúlik vissza.  

– A Povázsay família három fivére, János, Sámuel és Máté 1745-ben indult el a szlovákiai Zólyomlipcséből Aszódra, majd Csabára. Köztük volt ősünk, Máté is, aki azon a télen szerelembe esett az aszódi Mészáros Erzsébettel. Elvette feleségül, s 1746 tavaszán együtt költöztek Békéscsabára. Máté dédunokája, az én szépapám volt a város első kántortanítója, utcát is elneveztek róla Jaminában (Povázsay Máté utca). Megvannak a bizonyítványai, vadászati engedélyei és itt az alispánhoz intézett egyik levele is az ötvenkrajcáros bélyeggel – mutatta Turbucz László. Hozzátette, kisfiának Andornak az óapja, aki a család első értelmiségije volt, fontos örökséget hagyott maga után. Az általa vett irány; az idő hasznos, értelmes eltöltése utat mutat nekik.

– Szépapám fia, id. Povázsay András tehetős mézeskalácsosmester volt Békéscsabán, havonta egy ház árának megfelelő mennyiségű mézet vásárolt, megye szerte több üzletet működtetett. Ő vásárolta meg az első csabai nyomda épületét. Az ingatlan (a mai Szlovák Hotel) 1847 decemberéből származó, eredeti adásvételi szerződése is birtokunkban van. András fia, Povázsay Sándor volt az első csabai nyomdász, a gyulai Dobay nyomdát apjától kapta ajándékba – sorolta tovább a család büszkeségeit. Kiderült: Lászlóék mindent gyűjtenek, amit a nyomdában nyomtattak annak idején, van például egy Povázsay nyomdában készült, 1800-as évek végéről származó, gótikus betűs, szlovák könyv is a családi „kincstárukban”.

A gyűjtőszenvedély öröklődik

 – A Povázsay-fiúk közül Sándor hozta a tudást, ám a többiek is feltörekvőek voltak. János például gyűjteni kezdte a magyarországi madártojásokat. Tagja lett a Magyar Madártani Egyesületnek, képezte magát, megtanulta az egy lyukas preparálást. A Povázsay-tojásgyűjtemény ma a Természettudományi Múzeum féltett kincse; három generáció gyűjtési érdeme. Sajnos az 1970-es természetvédelmi törvény szabályozta a további gyűjtést, ám édesanyám testvére, Povázsay László 1980 áprilisában szólt nekem, hogy talált egy „négyes héját”, ezzel lezárhatnánk a gyűjteményt. Iskolába jártunk akkoriban szombatonként, de édesanyám kikért aznapra; elég izmos voltam, hogy felmásszak az ominózus, tizenöt méteres fára. Egy kis táskát vittem magammal, egyesével engedtem le a tojásokat. Lefelé viszont elfogyott az erőm, a fa felétől már csúsztam, csupa vér volt a kezem, a lábam, mire leértem. A tojásokat visszadátumoztuk, de büszkén mondhatom, én zártam le a gyűjteményt. Valamennyi Magyarországon költő madárfajának mintegy 1500 tojása megvan – részletezte Turbucz László, aki szinte egész gyerekkorát az erdőben töltötte. 

– A gyűjtési szenvedélyt tehát örököltem, és úgy tűnik, megfertőztem vele legkisebb gyermekemet, Andort is. Szerettem volna a tojásgyűjteményt, végül nem rám szállt. Kaptam viszont édesapámtól pár régi pengőt, azokat féltve őrizgettem. Az "apró" mindig izgatta a fantáziámat, két-három éve pedig megmutattam Andornak is. Elkezdtük elemezni, nézegetni a pénzeket, később gyűjtöttünk is a meglévők mellé, aztán belebonyolódtunk. Elkapott minket a gépszíj, nemcsak a bankjegyek, a könyvek kapcsán is.  A legrégebbi könyvünk 1562-es, de vannak 1700-as évekbeliek is a polcon. Őrzünk pár családi Bibliát, sőt van egy latinul írott ősnyomtatványunk (egy bibliai részlet), ami 1450 és 1500 között készült. Van kódexlapunk is, amit akár negyven évig is írhatott gyertya mellett egy középkori templom íródeákja zsírral, korommal – fejtegette a gyűjtő, aki nemrég előkerítette nagybátyja – a Don kanyarban elhunyt Turbucz Károly – francia nyelvű útlevelét is. Az irat közel száz évig pihent egy szekrényben, különlegessége, hogy közvetlenül a háború előtt, 1939. augusztus 10-én nyomtak bele egy horogkeresztes pecsétet Németországban, ahol a rokon újságíróként tartózkodott. 

– Egy hónap múlva, a háború kitörésekor lett csak rossz szájíze a szimbólumnak – konstatálta László, miközben Andor fia megmutatta a többnyire tudományos, ismeretterjesztő, illetve vallási könyveiket. Rézveretes Tranosciusok, 1700-as évekből származó könyvek kerültek elő, amiknek illata, papírja, minden betűje különleges. László egyik kedvence a kétszáz évesnél régebbi, halotti prédikációkat tartalmazó, magyar nyelvű kiadvány. Elmélázott, milyen jó lenne tudni, kié is volt, pontosan miket, miért jegyzett bele.

– Féltve őrizzük az 1807-es és az 1825-26-os országgyűlési jegyzőkönyveket is. Utóbbit az aradi levéltár selejtezése elől mentették meg annak idején. A Ferenc József korabeli irat egyik fele latin, másik magyar. Kihajtható, megvannak a mellékletei is, Andor gyakran olvasgatja. Minden történetet ismer – tette hozzá csillogó szemmel az édesapa, mire a kisfiú nyelve újra megeredt. Megmutatta a karácsonyra kapott, családfa-könyvét, amit már szinte teljesen kitöltött. Kilenc generációig felkutatta őseit, utánanézett mindenkinek egy internetes oldal, valamint a családi dokumentumok segítségével. 

Gyűjtemény régi, különleges pénzekből

– Tavalyelőtt a világ legnagyobb címletű bankjegyét kértem ajándékba a fa alá, az egymilliárd billpengőt, amin 21 nulla áll az egyes után. A bankót 1946-ban kinyomtatták, de soha nem hozták forgalomba, mert még ugyanabban a hónapban kijött a forint – mondta Andor, aki a forint történetéről esszét is írt. Megtudtam, elsősorban a hajtatlan, tökéletes állapotú bankjegyeket gyűjti apukájával, de érdeklődnek a hibásak iránt is, mert azok is lehetnek értékesek, kivételesek. Lapul náluk például egy-két tízforintos bankjegy, amit véletlenül a húszforintos színével nyomtattak; csak pár darab ilyen látott a napvilágot. 

Alaposan szemügyre vettük az emigrációs Kossuth-pénzeket is.

– Az ötvenest és a százast maga Kossuth fogta a kezében, rajta van a kézjegye is – árulta el a kisfiú, aki mutatott még krajcárt is, sőt szabadságharcos bankókat. Megjegyeztük; a Kossuth százforintos a legszebb, ráadásul annak idején egy ház árát érte. László közben elővette a Ferenc József-korabeli, 1880-as évekből származó színarany tízkoronásokat. Volt köztük egy húszas is, illetve előkerült a legfőbb kincs, a Szent István dénár (ezeréves ezüst érme). Megforgattuk a Lipót-krajcárt, az 1947-es réz tízfillérest, meg az ezüst Horthy-érmét.

Mesélő képeslapok

– Olyan lelki feltöltődés, hogy van mit megőrizni a jövőnek! Örülök, hogy a már a szüleim is eltették azokat az iratokat, holmikat, amik értékesek – összegezte László, aki fiával régi órákat, mozsarakat, bakelit lemezeket, illetve nagy történelmi eseményről (Holdra lépés, Mahatma Gandhi halála, III. Károly megkoronázása) hírt adó újságokat is gyűjt. A család őriz egy szerényebb képeslap-sorozatot is, főként hosszú címzéseseket. Az egyiket Munkácsy halála után tizenöt nappal postázták (Munkácsy elhalálozásának időpontja már szerepel a képeslapon), a másik meg a régi, barokk, csabai katolikus templomot ábrázolja. Előkerült egy 1874-es is, a képeslapküldés hőskorából, még nincsen rajta fotó, csak címzés és szöveg. A Ferenc József uralkodásának hatvanadik évfordulója alkalmából kiadott képeslapon cirádás betűkkel kéri a küldő: tegyék el emlékbe, mert idővel nagyon drága lesz...