Megosztó performansz

3 órája

Lepedőket, csontokat, bakancsokat is kiállít BMZ

Október 30-án Budapesten, a Magyar Műhely Galériában nyílik kiállítása a békéscsabai Baji Miklós Zoltánnak. A fotók, szobrok mellett BMZ megosztó performanszának maradványai, lepedők, csontok, bakancsok is nagyközönség elé kerülnek.

dr. Nagy Szilvia

Baji Miklós Zoltán (BMZ) elmondta, már szinte tradíció, hogy négy-ötévente összefoglaló tárlatot nyit a Magyar Műhely Galériában (Pincegalériában), ahol szelektálhatja a gondolatait. Október 30-án olyan műveket bocsát közszemlére az Ezt! Itt! Még-Nem! Láthattátok! című tárlaton, melyeket Budapesten még nem igen láthatott a közönség. 

BMZ, kiállítás, Budapest
BMZ az ezredfordulóig tekint vissza, tehát huszonnégy év munkásságát öleli fel kiállításán. Fotó: Beol-archívum

BMZ művészetének fókuszában mindig a láthatatlan világ állt

– Az ezredfordulóig tekintek vissza, tehát huszonnégy év munkásságát ölelem fel. Arra voltam kíváncsi, van-e gondolati párhuzam a különböző művészi periódusaim között. Arra jutottam, hogy van. Már a kezdetekkor, a '80-as évektől az érdekelt, ami a látható világ mögött van, nevezzük szakrális, spirituális, tudományos iránynak, vagy éppen profán életnek. Mind a négy jelen lesz a kiállítási anyagban – fejtegette BMZ. Hangsúlyozta, a budapesti tárlat témája szorosan kapcsolódik a Godot Galériában tavasszal előadott performanszához.

BMZ Imagináció II. című alkotása. 

– Kozák Gábor kurátor kért fel, hogy egy performasszal nyissam meg az „Elfajzott Művészet II” című kiállítást. Megosztó voltam, de összességében pozitív visszacsatolásokat kaptam. Olyan neves művészek munkái között adhattam elő, mint Gaál József képzőművész, akadémikus, gondolkodó. Később Egerben is találkoztunk, a díjátadómon, megragadtam hát az alkalmat, felkértem, hogy nyissa meg a budapesti kiállításomat – részletezte BMZ, aki a megosztó performanszról is mesélt. Elárulta, arra hívta fel a figyelmet, hogy a nácik által kisajátított horogkereszt egy szakrális jel, Indiában Kínában máig élő, ősi szimbólum. Napkeresztnek hívják és abszolút pozitív jelentéstartalma van. 

BMZ Invázió című 2032-mas alkotása.

A megosztó performansz maradványai is szerephez jutnak a tárlaton

– Meg akartam szabadítani a szimbólumot az európai kultúrkörnyezetben elterjedt negatív asszociációitól. Fotóművész barátom, Világosi Molnár Attila dokumentálta az attrakciót, melynek tárgyi maradványait (lepedő, bakancsok, csontok) is kiállítom, újra értelmezem. Ezek lesznek a központi elemek a budapesti tárlaton, de bemutatok még harmincegy A/3-mas méretű fotót is. Kiállítok két tóratekercsre emlékeztető műelemet, melyeknek tipográfiai tervezése, kivitelezése Kónya Kincső grafikusművésznek köszönhető – részletezte Baji Miklós Zoltán, aki Krisztus megfeszítése élet-korának számát (33) is elrejti az installációban. Vallja: Az ember az élete során folyamatosan változik.

Ja Bai shaman világfa csemetéjét öntöző asztrál lény című olajkép.

Tulajdonképpen „végigfutom” a különféle kulturális köröket, (kereszténység, sámánság, keleti-kultúrák, leginkább a buddhizmus) amelyek a művészetemre hatást gyakoroltak. Több olyan szellemmel-lélekkel felruházott „teremtményem” van, melynek darabjai lomtalanítás, MÉH-telepi kirándulás, favágás közben akadtak kezembe. Műtárggyá nemesítettem például gépalkatrészeket, avítt bútorok fiókjait, ajtók megviselt deszkaléceit, különféle csomagolóanyagokat. Megszólítottak, én meg segítettem nekik életre kelni, így immár a bemutatóanyagom egyik tartóoszlopát képezik. A másikat a hagyományos értelemben vett (akril, olaj, vászon) táblaképek adják. Kiállítom a nyáron festett képeimet, a 2001-ben megjelent Vándorlás című könyvem motívumait képező kisebb alkotásokat, emellett Budapestre viszem a Grál című kerámiaszobromat, valamint a Kelet őrzőjét. Utóbbi megsérült, összetört, felállítottam újra, a sérüléseit meghagytam. A lila akác befutotta, így lett kész, így lett teljes – fűzte hozzá a művész. 

Aranyfokozatú, önpusztításra is alkalmas kupa modern gladiátoroknak. 
A Kelet őrzője. Megsebesült, de Földanya növényindával segíti. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!