Szimfonikus zenekar

2 órája

Telt házas halottak napi hangverseny Békéscsabán – galériával

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt vasárnap este a békéscsabai Páduai Szent Antal Társszékesegyházban a halottak napja alkalmából. A hangversenyre megtelt a templom a megye számos településéről érkezett emlékező zenebarátokkal.

Szegfű Katalin

A hangverseny előtt Szigeti Antal plébános elmondta, hogy a rendezvényt a földi életből már eltávozottak emlékére, emlékezetük megőrzésére szervezték meg. 

hangverseny, halottak napi, Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
Kórusének tette varázslatossá a vasárnap esti hangversenyt. Fotó: Szegfű Katalin

Műsoron két zenemű volt. Johann Sebastian Bach, a klasszikus zene talán megnagyobb hatású zeneszerzőjének 12. Kantátája és Gabriel Fauré Requiem-je. Johann Sebatistian Bach minden zenéjét Isten dicsőségére szerezte, így ezt a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátát is, melyet először 1714-ben mutattak be Weimarban. A zenemű hét tételen keresztül szólaltja meg a gyász mélységeit és Isten vigasztalását. Az áriák szövegét Szigeti Antal ismertette a koncertlátogatókkal. A Békés Megyei Szimfonikus Zenekart Rázga Áron vezényelte, szólóénekesként Bálint Zsuzsanna, Dudovits Blanka, Leszkó Balázs és Egeresi Tamás működött közre.

A hangverseny második darabja Requeim gyászmiséje volt 

A második darab Gabriel Fauré 1887-1890 között szerzett Requeim című gyászmiséje volt. A francia zeneszerző ezen darabját kortárs zeneszerzők is nagyra méltatták. Érdekesség, hogy Fauré tanítványa volt az a Maurice Ravel, akinek Bolero című zenekari műve az egyik legismertebb és legjátszottabb darab. Gabriel Fauré héttételes, az örök nyugalmat és a feltámadás vigasztalását előtérbe állító gyászmiséje vegyeskarra és zenekarra íródott, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar mellett fellépett a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar és a Calandrella Kamarakórus, szintén Rázga Áron vezényelt. A darabot a szakirodalom a „reqiuemek altatódalaként” nevezi. E két megrendítő szépségű zenemű elhangzása után percekig tartó vastapssal köszönte meg a zenei élmény a templomot megtöltő közönség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!