Méhkerék

1 órája

Az eddiginél többen kaphatnak szociális tüzelőt

Az eddiginél többen kaphatnak szociális tüzelőt Méhkeréken – ismertette Tát Margit polgármester. A település valamivel több mint 2 millió forintos kormányzati támogatást kapott szociális tüzelő beszerzésére, hogy azt aztán szétossza a rászoruló családok, háztartások között.

Licska Balázs

Két fontos döntést hozott nemrég tartott ülésén a méhkeréki képviselő-testület. Fotó: Tát Margit Facebook-oldala

Tát Margit polgármester a Facebook-oldalán azt írta, hogy a képviselő-testület nemrég tartott ülésén arról döntöttek, hogy a lakásfenntartási támogatásban részesülők is igényelhetnek szociális tüzelőt, tehát az eddiginél többen kaphatnak ilyen segítséget a téli időszakra. Kiemelte, hogy az igényeket november 15-ig kell jelezni a hivatalban.

Egy másik, szintén a méhkerékiek érdekeit szem előtt tartó határozatot is hoztak. A település most is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez, azaz kérhetnek támogatást a felsőoktatásban tanuló vagy felsőoktatásba készülő fiatalok. Az önkormányzati pénzen kívül a vármegyei önkormányzattól és a minisztériumtól ugyancsak kapnak ösztöndíjat a sikeresen pályázók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában