Nyugdíjasok

3 órája

Örök fiatalok, senior báljukon szórakozhattak

Majd kétszáz nyugdíjas szórakozott együtt a hétvégén Orosházán. A Magunkért Egymásért Civil Egyesület hívta, várta őket 5. senior báljára.

Csete Ilona

Keller Erika örömét fejezte ki, hogy sokan érkeztek a környező településekről is. Fotó: Facebook

Immár ötödik senior bálját tartotta a Magunkért Egymásért Civil Egyesület (MECE) a hétvégén a Petőfi művelődési központban. Keller Erikának, az egyesület elnökének a köszöntője után Antal László önkormányzati képviselő üdvözölte a jelenlévőket. Hírportálunknak a civilek vezetője elárulta: tagjaikon kívül érkeztek a környező településekről is, Nagyszénásról, Tótkomlósról, Békéssámsonból, Magyarbánhegyesről és Nagymágocsról nyugdíjasok.

Táncoltak sokan, sokat a senior bálban
Táncoltak sokan, sokat a senior bálban. Fotó: Facebook

Színes műsorral készültek a házigazdák. A MECE tánckara nyitotta a sort az Apáca show-val. A Zumbabák formáció pörgős műsora megalapozta a hangulatot. Dalcsokorral lépett fel Pörneki Anikó énekművész és Valkovszki Noémi Júlia. A műsort a Nagy Róbert és társulata a Délibábos Hortobágyon című operett előadással tette még színvonalasabbá.

A bál estéjén a Sámsoni Fiúk mulatós egyvelegére táncolhattak a résztvevők.

A rendezvény a NEA pályázat, valamint Békés Vármegye közgyűlése elnökének a támogatásával valósulhatott meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában