Vitorlázórepülés

2019.07.17. 12:43

Laurinyecz stabilan őrzi a helyét a középmezőnyben

Még véletlenül sem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne a 20. Vitorlázórepülő Európa-bajnokság. Legalábbis a FAI Club osztályban biztosan nem az, szinte minden nap más végez az első helyen, s így egymást váltják az élen a pilóták.

Gajdács Pál

A prievidzai verseny 8. napján a német Uwe Wahlig bizonyult a legjobbnak, aki 104,03 kilométer per órás átlagsebességgel tudta le a 400,82 kilométeres távot. Az összetettet azonban a brit Tom Arscott vezeti Wahlig és honfitársa, Gerard G. Dale előtt.

Laurinyecz Sándor tizennegyedikként ért vissza a starthelyre, a békési pilóta 767 pontot gyűjtött és 5529 egységgel stabilan őrzi a helyét a középmezőnyben, nyolc versenynapot követően a tizennyolcadik.

Laurinyecz Sándor

Az már most, két nappal a záróra előtt elmondható, hogy rendkívül sokat repülhetett a kontinensbajnokság mezőnye, hiszen a repülők szerdán is magasba emelkedhettek (a napi eredmény lapzártánk után vált hivatalossá) és már biztos, hogy kilenc napot teljesítenek, ami egy két hétre tervezett vitorlázórepülő verseny esetében kimagaslóan jó szám. A szerdára kiírt táv 349 kilométer volt, végig a hegyek fölött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában