2023.07.11. 20:00
Utánpótlás Eb: bravúros magyar siker a nyitányon - galériával
Mintha magyar bajnoki döntőn lennénk, olyan atmoszféra uralkodott az U17-es leány Európa-bajnokság magyarországi helyszíne nyitónapjának harmadik mérkőzésén a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.
Fotó: Imre György
A BRSE szurkolói tettek arról, hogy otthon érezze magát a magyar válogatott, melynek soraiban a frissen kinevezett csapatkapitány, a mindössze 15 éves Gajdács Lina és Fekete Ramóna is a kezdőhatosban kapott helyet és Nánási Zoé játszott a liberó szerepkörében (a negyedik csabai lány, Matuska Orsolya a cserepadon kapott helyet).
A franciák kapták el jobban a rajtot, de a magyar csapat 1:5 után sem esett kétségbe, fokozatosan visszakapaszkodott, sőt, a szett derekán a vezetést is átvette (16:14). A termetesebb franciák gyorsan fordítottak, de a magyarok tapadtak rájuk (22:22). A végén azonban elég volt egy-két hiba és a gallok már be is húzták a játszmát.
Remekül indította a 2. szettet a magyar válogatott, amely már 4:1-re is vezetett. Aztán Depie Cyrielle nyitásai után megzavarodott az együttes és máris a kékek vezettek, 7:5-re, nem sokáig, mert újabb csavar következett és már három volt a különbség (11:8), mai később hétre (20:13) nőtt. A franciák azonban nagyon harcoltak és a hajrában fordítottak (21:22), de Telekiék nem estek össze és ismét náluk volt az előny, sőt, szettlabdához is jutottak és az elsőt értékesítették.
A 3. felvonást a magyar csapat kezdte jobban, de ahogy a korábbi játszmákban, úgy most is hullámzott a játék, hol az egyik, hol a másik gárda kezében volt a vezetés. A kékek a szett közepén szereztek először négypontos előnyt, 11:15-nél szükség volt a magyar időkérésre. Nyílt az olló (12:19), s innen már csak felzárkózni (17:21) lehetett nyerni nem.
A 4. játszmára ismét összekapta magát Horváth András együttese és már három egységgel is vezetett, (10:7), de a gallok gyorsan utánuk eredtek. Pampuch Grétáék azonban lendületben maradtak és remek játékkal ismét meglódultak (19:16, 22:17) és egy remek blokkal kiharcolták az 5. szettet a csoport egyik legerősebbnek tartott együttese ellen!
Bravúros magyar siker a nyitányon
Fotók: Imre GyörgyNem csökkentett a tempón a válogatott, 5:2-es hazai előnynél a francia edzőnek kellett időt kérnie, majd 7:7-nél már Horváth Andrásnak kellett ugyanezt megtenni. Jól időzített, mert csapata ismét magához ragadta a kezdeményezést (11:8). Papmpuch Gréta egy pazar ásszal hozta közelebb a magyar gárdát a nagy sikerhez, majd 14:9-nél egy remek blokkal már meccsért nyithatott. Hármat rontott a csapat Teleki Anna azonban beütötte a döntő pontot.
A magyar válogatott szerdán 17.30-tól Szlovénia ellen játszik.
Franciaország–Magyarország 2:3 (22, –22, 18, –19, –12)
V.: Milena Keser, Wojciech Glod (osztrák, lengyel).
Magyarország: Németh, Gajdács L., Csereklye, Pampuch, Fekete, Teleki. Cs.: Nánási (liberó), Matuska, Piros, Zsombók E., Klein, Szabó K. Szövetségi edző: Horváth András.
A békéscsabai csoport keddi kora délutáni eredményei: Törökország–Görögország 1:3, Belgium–Németország 2:3.
Horváth András: – Álmodni sem lehetett volna jobb kezdést, de ezért jöttünk! Fordulatos volt a mérkőzés, a kulcspillanatokban nagyon erősek voltunk.
Gajdács Lina csapatkapitány: – A sok munka meghozta a gyümölcsét, a fantasztikus hangulatban nagyon élveztem a játékot. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, amúgy nagyon izgultam, de a kezdésre ezt el tudtam ezt felejteni.
Békéscsaba a magyar röplabda fővárosa
A Magyar Röplabda Szövetség az U17-es leány Európa-bajnokság magyarországi helyszínén, Békéscsabán tartotta kihelyezett elnökségi ülését a kontinenstorna nyitónapján. Az esemény ünnepélyes keretek között kezdődött: az MRSZ vezetősége nevében dr. Bögöly Gyula elnök köszönetét fejezte ki a rendező város polgármesterének, Szarvas Péternek azért a munkáért, amelyet Békéscsaba városa elvégzett egy várhatóan nagyon sikeres Európa-bajnokság lebonyolításának érdekében, míg a városvezető úgy fogalmazott, hogy a helyi önkormányzat mellett az MRSZ, valamint a Békéscsabai RSE vezetésének és szakembergárdájának hozzáértése is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ez a torna létrejöhessen. Hozzátette: Békéscsabán a kiépített és a felújításra került infrastruktúra lehetővé teszi, hogy Magyarország egy minden igényt kielégítő Eb-t rendezzen, valamint örömtelinek nevezte, hogy a város idén nyáron már két nagyszerű hangulatú és sok nézőt vonzó felnőtt férfi válogatott mérkőzésnek is a házigazdája volt, így nem túlzás kijelenteni, hogy Békéscsaba ezekben a hetekben a röplabda magyarországi fővárosává vált.