Labdarúgás

2024.04.04. 07:33

70 éves a Békéscsabai Előre legendás védője, Kerekes Attila

Harmincegy év után 2019-ben tért vissza Ausztriából Békéscsabára az Előre labdarúgó-csapatának ikonikus hátvédje, Kerekes Attila. A 15-szörös válogatott labdarúgó április 4-én tölti be 70. életévét.

Gajdács Pál

Kerekes Attila Budapesten született 1954. április 4-én, de a futballt tizenhárom évesen az Előre jogelődjében, a Békéscsabai Építőkben kezdte el. Édesapja, Kerekes Imre edző volt, bátyja, Kerekes György Attilához hasonlóan szintén játszott az NB I.-ben, a Szeol és rövid ideig az Előrében is. Nagyon fiatalon, mindössze 18 évesen a Csepel SC-hez került, de egy év múltán hazatért Csabára. Visszatérése után főszereplője volt a békéscsabai labdarúgás újjászületésének – és felemelkedésének. Erőssége volt az 1973–74-es bajnokságban az NB I.-be feljutott együttesnek, ahol egészen 1985-ig játszott, majd a törökországi Bursasport csapatához igazolt, ahol három esztendőn át játszott. Egy szezon erejéig visszatért az Előréhez, majd három évig Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszott. Összesen 296 NB I.-es meccsen szerepelt a békéscsabai csapatban, és a bajnoki mérkőzéseken 15 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Az Előrével elért legjobb eredménye a bajnokságban az 1984–85-ös szezonban elért 6. helyezés, illetve a Magyar Népköztársasági Kupában kétszer is az elődöntőig jutott. Békéscsabáról kapott meghívást a magyar felnőtt nemzeti csapatba, ahol 22 évesen 1976 tavaszán, a Svájc ellen 1–0-ra megnyert idegenbeli találkozón bemutatkozhatott a nemzeti csapatban.

emlékek, védő, 70-es évek
A csapatképen a török Bursasport színeiben Kerekes Attila, a felső sorban a harmadik. Archív fotó

Kerekes Attila Békéscsabára való visszaköltözése után 2020 januárjában átvehette a „Békéscsaba Sportjáért” elismerést. Egykori játékostársával, barátjával, Pásztor Józseffel betegsége előtt és manapság is kijárt, kijár a Kórház utcai stadionba.

70 éves, Kerekes Attila, labdarúgás, Előre
A ma 70 éves Kerekes Attila 2020 januárjában átvehette a „Békéscsaba Sportjáért” elismerést. Fotó: Kiss Zoltán

– Bár sok mindent elfelejtettem, de javulgatok, egyre jobban érzem magam és már az Előre mérkőzéseire is kijárok – felelte érdeklődésünkre a Békéscsabai Előre Spartacus egykori klasszisa. – Nagyon örülök annak, hogy most így szerepel az Előre csapata. Bár így is nehéz lesz feljutni és majd az NB II.-ben helytállni, ahol nagyon jó csapatok szerepelnek. Remélem, hogy elérik a célt és lesz majd legalább egy jó NB II.-es középcsapat Békéscsabán. Csató Sándorral, az Előre jelenlegi edzőjével korábban nem nagyon találkoztam, mert amikor játékosként idekerült Békéscsabára, én éppen távozófélben voltam és az ausztriai tartózkodásom idején sem tartottam vele a kapcsolatot. Jó játékos volt és edzőként is érti a dolgát. Egyébként nem nagyon ismerem a mai csapat tagjait. A régiek közül pedig kevesekkel találkozom, sokan sajnos már nem is élnek.

A 70 éves Kerekes Attila minden mérkőzésére szívesen emlékezik

– Szép emlékeim vannak az Előre-korszakból és a válogatottból is. Utóbbinál volt egy nagy ellenfelem (nem mondja ki a nevét, de az egykori ferencvárosi labdarúgóra, Bálint Lászlóra gondol – a szerző), akivel meg kellett küzdeni a válogatottságért. Békéscsaba volt az egyetlen csapat Magyarországon, ahol játszottam. A többi játékostársammal együtt itt nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jó volt a közösség és a családunk is itt élt, igazán nem is vágyódtunk el soha.

Kerekes Attilát nem felejtették el Békéscsabán, négy évvel ezelőtt a várostól megkapta a „Békéscsaba Sportjáért” elismerést.

– Jól esett, hogy elismertek. Ha végig megyek az utcán, többen is meg szoktak állítani és beszélgetünk a régi dolgokról.


Névjegy

Született: 1954. április 4. Budapest.

Posztja: hátvéd

Felnőttcsapatai: Békéscsabai Előre Spartacus 1972–1985, Bursaspor (török) 1985–1987, Békéscsabai Előre Spartacus 1987–1988, Marienthal (osztrák) 1988–1990.

Békéscsabai mérkőzései, góljai: 296 találkozó, 15 gól

Sikerei: török kupagyőztes (1986). Magyar NB I. 6. hely (1984–85.)., kétszer Magyar Népköztársasági Kupa elődöntő

Válogatottság: tizenötszörös válogatott, 1976–1983 között

Világbajnokság: Részt vett az 1982-es spanyolországi és pályára is lépett Belgium ellen (1–1) a labdarúgó világbajnokságon.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában