Röplabda

2024.08.11. 06:50

Harmadszor is csabai mezben Barbora Kosekova

2017-ben új érkezőként, 2020-ban visszatérő ismerősként, 2024-ben pedig rutinos, tapasztalt közönségkedvencként jelentette be Barbora Kosekova leigazolását a Békéscsabai Röplabda SE. A szlovák válogatott feladó, Barbora Kosekova jó emlékekkel kezdi meg harmadik békéscsabai etapját, a hozzáállása viszont mit sem változott.

Ahogy idén, úgy 2017 nyarán is jelentős változásokon ment keresztül a csabai extraligás felnőtt csapat. Az egyik új érkező az akkor 22 éves Barbora Kosekova volt, akinek a BRSE volt a második olyan együttese, ahová légiósként igazolt, és egyből kiharcolta a tagságot a kezdő hatosban. A szezon igencsak emlékezetesre sikerült, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a CEV-kupába került a gárda, ahol két kört is ment, a MEVZA-kupa négyes döntőjét itthon nyerte meg, a Magyar Kupában pedig ezüstérmet szerzett. Számára viszont más volt a legkedvesebb emlék:

Barbora Kosekova, BRSE, feladó
Barbora Kosekova elmondja, hogy mi hiányzott számára Békéscsabából


– Mindenképpen a bajnoki címet emelném ki az első szezonomból. A döntőt a Nyíregyházával játszottuk és sikerült megnyerni, megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon hosszú és nagyon kemény idény végén – emlékezett vissza a feladó arra, amikor az elvesztett kupadöntő után visszavágtak a Fatumnak.

Ezután Temesvárra igazolt, ahonnan még év közben hazatért Szlovákiába. 2019-ben ismét Magyarország felé vette az irányt, akkor azonban Nyíregyházára tette át székhelyét, ám ott is váltott szezon közben és az olasz másodosztályban szereplő Trentinóhoz szerződött, majd jött a koronavírus-járvány…
Amikor már kezdett körvonalazódni, hogyan is indul újra a sportélet itthon és a nagyvilágban, újfent hazánk lett az úti célja, és visszatért Békéscsabára. Ismét kupaezüsttel gazdagodott, valamint az Extraligában is második helyen végzett. A bajnokságban esélye sem volt az aranyra a Nyíregyháza elleni döntőben, mert a csapatot letarolta a Covid, és nem tudott kiállni.
Basa ismét útra kelt, az előző szezonokat pedig a Bundesligában, a francia élvonalban, valamint Romániában töltötte, hogy aztán ezen a nyáron immáron harmadszor is Békéscsabára írjon alá.

Barbora Kosekova: a BRSE mindig a legmagasabbra teszi a lécet

– A visszatérésben az motivált, hogy a BRSE mindig a lehető legmagasabbra teszi a lécet. Ez egybevág az én céljaimmal is: folyamatosan fejlődni, mindennap azért dolgozni, hogy meccsről meccsre jobb legyek. Minden szezonban a maximumot szeretném elérni, és ha az ember beleteszi a munkát a napjaiba, akkor az eredmények is jönni fognak – vallja a szlovák válogatott játékos.
A környezet ismerős lesz számára, de a csapat alaposan kicserélődött, ő pedig 22 éves fiatalból 29 éves, rutinos sportoló lett, akinek ezáltal a szerepe is más lesz.
– Szeretném megtalálni a tökéletes módját annak, hogyan tudjuk a többi, tapasztalt csapattársammal segíteni a fiatalok fejlődését. Támogatni fogjuk őket, ott leszünk mellettük, és így már idén is szép eredményeket érhetünk el – mondta arról, miként készül arra, hogy immáron vezérként is helyt kell majd állnia.
Végezetül azt is megosztotta, mi volt az, ami a leginkább hiányozott neki, amikor nem Békéscsabán játszott:
– Egyértelműen a szurkolók, no meg a kávé, amit a Wake Cupban lehet inni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában