Röplabda

2024.08.23. 16:31

Békéscsabai BRSE: nem a közvéleménynek akarnak megfelelni

Egy munkaszervezetben időnként újításokra, a folyamatok frissítésére van szükség, ez vagy kényszerű, vagy tervezett. A Békéscsabai RSE-nél eldöntötték, hogy új csapatot fognak építeni, aminek lefektetik az alapjait és egy hosszú távú koncepció első lépéseit teszik meg – minderről Baran Ádám röplabdaklub elnöke beszélt a BRSE hivatalos honlapján.

Gajdács Pál
BA-0503
Baran Ádám az idei szezont illetően nem akart belemenni az esélylatolgatásba
Fotó: Fotó: Bencsik Ádám

Baran Ádám elmondta, hogy fiatal, korosztályos-, sőt immár felnőtt válogatott sportolókkal kötöttek szerződést. A klubelnök elárulta, hogy annak is felvetődött a lehetősége, hogy kizárólag utánpótláskorú játékosokkal álljanak rajthoz, illetve azt is mérlegelték, hogy van-e létjogosultsága az extraligás szereplésnek. Végül a menedzsmentnek sikerült egy olyan szintű gazdasági hátteret megteremtenie, ami a következő két szezonra garantálja azt, hogy nemzetközi kupában, illetve az élvonalban érdekelt csapatot láthat a publikum Békéscsabán.

– A csapatépítés fókuszában a jövő és a fiatal mag kialakítása szerepelt, és ebben a szezonban kell még nekik mankó, még ha nem is mindenkinek, hiszen például Kertész Petra már kijárta az iskolát Molcsányi Rita mellett. Szeretnénk úgy menedzselni a fiatalokat, hogy egy újabb olyan magyar generációt neveljünk ki, mint amelyik most abbahagyta, szerintem megfelelő külföldieket hoztunk melléjük, nincs hiányérzetem – mondta az elnök az extraligás keret kialakításáról, hozzátéve, hogy vannak olyan tehetségek, akik nagy ígéretek és mind a BRSE-nek, mind a nemzeti csapatnak fontos szereplői lesznek a jövőben.

Büszkék arra, hogy a múlt eredményei kötelezik a klubot, de a fenntartható jövő irányába tartanak és a stratégiát is ennek mentén alakítják ki. Ennek a lényege, hogy a fiatal békéscsabai játékosok mellé tapasztalt külföldi sportolókat igazoltak a posztokra: Fekete Ramóna mellé érkezett Barbora Kosekova, Gajdács Lina mellé Marta Hurst, Mikus Nina mellé Chloé Mayer. A stáb vonatkozásában is a frissítés mellett döntöttek számos pozícióban, mert időnként szükség van arra, hogy új szemléletű, extra motivációval rendelkező szakemberek kerüljenek be a rendszerbe.

A változások és reformok velejárója, hogy az eredmények nem mindig jönnek azonnal. Baran Ádám szerint mindenkinek meg kell értenie és el kell fogadnia, legyen az a BRSE tagja, szurkolója, vagy a sajtó munkatársa.

– Nem célunk és nem is akarunk mindenkinek megfelelni, mert tudjuk, hogy ha csak magyar játékosaink vannak, de eredmény nincs, akkor az a baj, ha pedig külföldiekkel szerepelünk jobban, akkor meg az, hogy miért nincsenek magyarok. Elkeserítő azt látni, ami az idei nyári sporteseményeket is végigkísérte, és ami ellen többen is szót emeltek: megdöbbentő az online térben az a szellemi morál, ami már a sportot is körülveszi. Ez alól sajnos a mi klubunk sem kivétel, és nem a klubvezetésről vagy a stábról van szó… 

A BRSE nyert öt bajnoki címet, történelmet írva elődöntőbe jutott a CEV-kupában, de mindig fel voltak készülve arra, hogy a széria megszakadhat. Emiatt nehezedhet egyfajta nyomás a csapatra, hogy mindig az éremért kell harcolniuk, de a BRSE-nél nem a közvéleménynek szeretnének megfelelni, hosszú távon gondolkoznak.

Baran Ádám megjegyezte, hogy a felkészülés második hetében nem szeretne belemenni esélylatolgatásba és a célkitűzésekkel is óvatosan kell bánni. 

– Reméljük, a fiatalok fejlődni fognak és már most le fogják tudni tenni a névjegyüket. A külföldiek minősége pedig garancia lehet arra, hogy a publikum nívós küzdelmet fog látni, és hogy az MBH-Békéscsabával a következő szezonban is számolni kell – jegyezte meg Baran Ádám.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában