2024.09.05. 13:42
Újra kerékpárosokkal népesül be Békéscsaba
Idén is Békéscsabán dőlnek el a magyar kritérium bajnoki címek, ugyanis a Békés vármegyei székhely ebben az évben is megkapta a verseny rendezési jogát.
Nagy lesz a kerékpáros forgalom a Békéscsaba belvárosában
Fotó: Archív fotó: Kiss Zoltán
A szeptember 7-én, szombaton sorra kerülő viadalon az 1000 méter hosszú zárt körpályán a Széchenyi utcából indul a mezőny, majd a Gőzmalom tér, a Kiss Ernő utca, a Kossuth tér érintésével tér vissza a rajthelyre. A pályán kizárólag versenyzők lehetnek majd, autók és egyéb gépjárművek ezen a napon itt nem közlekedhetnek, a forgalmi lezárás a környező utcákat érinti.
A viadal látványos és éppen ezért népszerű is a külső szemlélők számára is, hiszen a különböző korosztályokban gyorsasági hajrákat rendeznek, éppen ezért nem az a győztes, aki a rajt-cél győzelmet eléri, hanem az, aki jobban teljesít a gyorsasági hajrák során, és ezzel együtt több pontot szerez.
A kritérium szabályok szerint, minden gyorsasági hajrá első négy helyezettje 5, 3, 2, 1, a körelőnyt elért versenyző plusz 20 pontot kap. A körhátrányba került kerekestől ugyanennyit levonnak. Pontegyenlőség esetén a több hajrágyőzelem számít. Amennyiben a pontegyenlőség ezután is fennáll, az utolsó hajrá befutási sorrendje dönt. A bajnokság 10 órakor kezdődik, és az U13-tól az U19-ig, a női, illetve a férfi elit U23-as kategóriában, valamint mastersben hirdetnek győztest a tervek szerint 17 órakor.
Békéscsabán idén immár hetedik alkalommal rendezik meg a viadalt.