Labdarúgás - Merkantil Bank Liga

2 órája

Kazincbarcika a következő fontos állomás az Előrének

A Merkantil Bank Ligában a kilencedik játéknap párharcai jönnek soron vasárnap. A Békéscsaba 1912 Előre FC labdarúgócsapata Borsodba látogat, ahol a Kazincbarcika vendége lesz 17 órától.

Bakulya Mihály

Bő egy hete, amikor a Szentlőrinc vezette a mezőnyt és a mostani ellenfél állt közvetlen mögötte, sokan féltették az akkor még sereghajtó lilákat a rájuk váró két mérkőzéstől, ám a listavezető elleni hazai derbit átlag feletti csapatteljesítménnyel és nagy akarással eredményesen megoldották. Most pedig a mezőny legtermékenyebb riválisa, a Kazincbarcika következik, amely azóta szintén hátrébb csúszott.

Kazincbarcika; agresszivitás; Pusztai
Pusztai Andrásék részéről a Kazincbarcika ellen is az a fajta egészséges agresszivitás kell majd hétvégén, ami múlt vasárnap jellemezte őket. Fotó: Kiss Zoltán

A Kazincbarcika a legtermékenyebb csapat

Az Erős Gábor által vezetett házigazdák három nyeretlen meccsel indították az új bajnokságot, majd egy négyes nyerő szériával küzdötték fel magukat a második helyre, de jött az elmúlt hétvége, amikor a Kozármisleny legyőzte őket a sajóvölgyi városban, így most 13 ponttal az 5. helyen tanyáznak. Az Előre FC a Szentlőrinc elleni bravúrjával ötmeccses nyeretlen szériát szakított meg, így már csak négy egységgel van elmaradva az aktuális ellenfelétől.
– A kazincbarcikaiak remek játékosokat szedtek össze erre az évre, ami a teljesítményükön is meglátszik. Focizó csapatuk van olyan rutinos labdarúgókkal, mint az ex-debreceni Bódi Ádám, Kártik Bálint, Varga József, a brazil származású Lucas. Az ő kreativitásuk révén különösen az előrejátékban jeleskednek. Sok helyzetet tudnak kialakítani és Pethő Bence vezérletével a gólokkal sem maradtak adósak. Nem véletlen, hogy a mezőnyben magasan ők szerezték a legtöbb találatot – festett hiteles jelenképet az egykori vegyészcsapatról Csató Sándor, a csabaiak vezetőedzője, ezzel pedig tulajdonképpen a hatásos ellenszerre, a szervezett védőmunkára is utalt burkoltan.

Fegyelmezett védekezésre lesz szükség 

Tény, hogy a Sajó-partiak az eddigi bajnoki mérkőzéseiken csupán a BVSC kapuját hagyták érintetlenül, mindenki másét legalább kétszer bevették, de a Budafoknak például ötször, a Tatabányának pedig hétszer találtak be.
– A Szentlőrinc elleni győzelem felszakított egy gátat, egyszeriben kiváló hangulatban teltek az edzések, visszatért az öltözőbe a „zrika”, vagyis egészséges mederbe terelődtek a mindennapok. Bízom benne, hogy ez az állapot hosszútávú lesz, és tartósan kilépünk abból a gödörből, amibe hetekkel ezelőtt sodortuk önmagunkat! Az elmúlt heti eredmények egyébiránt tovább erősítették azt a tényt, hogy ebben a bajnokságban nincsenek favorit csapatok és lefutott meccsek. Mindenki okozhat meglepetést, nekünk is ez lesz a célunk vasárnap az elmúlt heti löketet kihasználva. Nyilvánvaló, hogy a fegyelmezett védekezés lesz a pontszerzés záloga, illetve a támadások során a jó döntések meghozatala, mert biztosan megleszek azok a lehetőségeink, amikkel akár a győzelmet is megszerezhetjük – bizakodott Csató Sándor, akinek a merítési lehetőségét csupán egy-két sérült játékos nem teszi teljessé.

Következik

9. forduló. Október 6., vasárnap, 13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Budafoki MTE, Szentlőrinc SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BVSC-Zugló–Kisvárda Master Good. 17.00: FC Csákvár–Vasas FC, Soroksár SC–Tatabányai SC, FC Ajka–Kozármisleny FC, Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd FC, Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre FC.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában