Kézilabda

2 órája

Rutinos szakember érkezett Orosházára

Hat év után ismét Orosházán edzősködik Papp László. A rutinos szakember szerdán vette át az NB I. B-s női kézilabdacsapat vezetését. Azóta már az első edzést is megtartotta

Bakulya Mihály

A rutinos szakember a nyáron érkező Törő Szabolcsot váltja, akit öt forduló után mentettek fel a munkavégzés alól. Ideiglenesen Zalai Csanád és Marton Richárd felelt a gárda csapat felkészítéséért, múlt pénteken vezérletükkel meg is szerezték idei első győzelmünket a hölgyek. Ahogy korábban jelezték, ez a felállás csak átmeneti volt, a háttérben folyamatosan zajlottak az egyeztetések az új vezetőedző személyével kapcsolatban.

rutinos szakember; Papp László; Orosháza
A rutinos szakember eligazítással kezdte a munkát. Fotó: Patakfalvi Ádám

Rutinos szakembert kerestek

A klub vezetősége úgy döntött, hogy egy rutinos szakemberre bízza a csapatot. Az új edző az a Papp László lesz, aki 2015 és 2018 között már irányította az NB I. B-s csapatot. Munkáját Zalai Csanád másodedzőként, Marton Richárd pedig erőnléti-, és kapusedzőként segíti.
A Papec becenévre hallgató szakember komoly játékos múltat tudhat magáénak, Pécsett és Komlón igazi legendának számít. A bányászvárosban ismerkedett meg az edzői szakmával is. Komlón előbb az ifjúsági csapatnál dolgozott, majd a felnőtteket 2005-ben vette át a másodosztályban, akikkel rögtön bajnokságot nyert. Az élvonalban a 8. helyen végzett fiatal együttesével, majd 2006-ban a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutott, ahol a Pick Szeged és az MKB Veszprém mögött bronzérmes lett, amit nemzetközi szereplés követett.
Egészen 2013-ig edzősködött Komlón, majd Szászváron ismerkedett meg a női szakággal. Ezt követően tette át székhelyét Orosházára, és egészen 2018-ig vezette a csapatot. Irányításával érte el klubunk az egyik legjobb eredményét, a 2016-2017-es szezonban a negyedik helyen végeztünk az NB I. B-ben. Az orosházi évek után Pécsen, a PEAC férfi, valamint női együttesénél is dolgozott. Vezetésével a női csapattal az NB I. B-be is feljutottak. Az első évben sikerült megőrizni a másodosztályú tagságukat, míg a 2023/2024-es szezonban kieső helyen zártak, ezt követően távozott az egyetemistáktól.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában