2012.01.26. 14:31
Baromfizárlat Békéscsaba egyik kerületében
Vírusos baromfibetegség miatt úgynevezett községi zárlatot rendeltek el Békéscsabán, a Vandháti út Borona utca és az elkerülő út közötti szakaszán: zártan kell tartani a galambokat és tyúkokat, nem is lehet bevinni a területre ilyen állatokat. Az emberre nem veszélyes a betegség.
A kerületi főállatorvos, dr. Sidó Zoltán elmondta: mintát vettek az egyik nagyréti tanyán, kiderült, hogy az ott tartott galambállomány fertőzött. Ezért leölték az ott talált harminc húshasznú, vegyes ivarú galambot és a tizenkilenc tyúkot.
Ugyanakkor nem szállítottak ki a tanyáról fertőzött vagy fertőzésre gyanús fogékony állatokat az eltelt fél év során, így elég volt csak egy kis részre zárlatot elrendelni.
― A területet már sikerült fertőtleníteni. Azonban a környéket is meg kell vizsgálni, hogy milyen és mekkora a baromfiállomány, nem volt-e fertőzés ― folytatta dr. Sidó Zoltán. Elmondta, hogy ennél a betegségnél hosszú a lappangási idő, illetve a tyúkoknál megesik, hogy tünet nélkül is hordozzák a betegséget. Ha a vizsgálatok kedvező eredményt hoznak, akkor is még várni kell huszonegy napot, hogy feloldhassák a községi zárlatot.