2012.10.19. 18:16
Lélegeztetőgépen lévő kisfiú kapja az adományt
Egy középiskolások közti vetélkedő egyik feladataként műanyag kupakokat kellett gyűjteniük a diákoknak. Az összegyűlt palackfedőket pénteken váltották be, a pénzzel egy békéscsabai családot segítenek.
Szenvedélyünk az egészség címmel hirdetett vetélkedőt a középiskolának a békéscsabai védőnői szolgálat. Kotroczóné Antal Terézia megyei vezető védőnő elmondta, a verseny során 1 mázsa 8 kilogramm műanyag kupakot gyűjtöttek össze a diákok, melyre a megmérettetés meghirdetésétől a vetélkedő végéig, tehát tíz napon keresztül volt lehetőségük. Az egyik csapat például két zsáknyi kupakot hozott, mivel a versenybe beszállt az egész középiskola.
A 23, háromfős csoport palackfedőit végül egy műanyagot feldolgozó cégnél váltották be pénteken. A kapott összegből egy békéscsabai családot segítenek, ahol egy lélegeztetőgépen lévő hétéves kisfiú folyamatos gondozást igényel.