2013.05.02. 19:05
Most robban a pollenbomba
Figyelemfelkeltő rendezvényt szerveztek az asztma világnapja alkalmából. Dr. Sárosi Tamás helyettes megyei-tisztifőorvos elmondta, csak közös fellépéssel lehet megelőzni a megbetegedéseket.
Figyelemfelkeltő rendezvényt szervezett az asztma világnapja alkalmából a Békés Megyei Kormányhivatal három szakizgatási szerve a Csaba Centerben. A program során egyebek mellett hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőket, miként előzhetőek meg az asztmával és az allergiával kapcsolatos problémák.
Dr. Sárosi Tamás helyettes megyei-tisztifőorvos elmondta, csak közös fellépéssel lehet megelőzni a megbetegedéseket. Az érdeklődőket interaktív program is várta, lehetőség nyílt úgynevezett lélegzet teszt kitöltésére, növényfelismerésre, pollen–étel keresztreakciók megismerésére egyaránt.
Elhangzott, az allergia elleni harcban a legfontosabb, hogy pontosan diagnosztizáljuk, mire érzékeny a beteg. Többéves megfigyelés alapján be lehet határolni, mi okozza a tüneteket. Ez alapján már valamelyest könnyebb elkerülni a problémát.
Pollenszezon idején a tünetek enyhítése érdekében érdemesebb főként hajnalban és késő este tevékenykedni. Ilyenkor ugyanis alacsonyabb a pollenek száma, mint a napsütéses időszakban. A szakemberek szerint ezen felül segíthet még a naponkénti esti hajmosás a megtapadt pollenek eltávolítására, a zárt ablak mellett autózás, légkondicionálónál a pollenszűrő használata.