2020.03.13. 18:49
Hírességek is segítik majd a tájékoztatást (videó)
Első szóra, tiszteletdíj nélkül álltak az ügy mellé.
Hétfőtől a magyar kormány hazai hírességekkel figyelemfelhívó kampányt indít, amelynek célja, hogy minél többen hasznos és megbízható információkhoz jussanak a koronavírussal kapcsolatban – közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.
Szentkirályi Alexandra azt írta: a következő héttől kezdve videókban mondják el a legfontosabb tudnivalókat, legyen szó akár a megelőzésről, akár a hiteles tájékozódásról.
A kampány résztvevői „első szóra, mindenféle tiszteletdíj nélkül, örömmel csatlakoztak ehhez a célhoz” – közölte.
Kiemelte: „felemelő és megindító látni, hogy mi, magyarok, ha baj van, összefogunk, figyelünk és vigyázunk egymásra”.
„Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk és vigyázunk egymásra” – tette hozzá a kormányszóvivő.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg