Kettős mérce

A büfékben, a szórakozóhelyeken az alapfogalmak nagyot változtak. A feles sok esetben négy-, a kicsi három helyett kétcentes. Az ára viszont nem ment össze, és a mostani összdrágulás idején nem is várható. Több helyen a korsó sör is négydecisre zsugorodott, sőt, az alkoholszázalék is kisebb sok márkánál, de a magyarázat megvan: ez így egy könnyebb sör.

Mindez csak a mércéről jutott eszembe. Vármegyénkbeli, tüzépes barátom mesélte, hogy esti kulturális programra mentek – mondta a helyet, de nem az a lényeg –, és a szünetben két felest és két kis sört kértek a büfében. Elsők voltak a sorban, fizették a számlát – amitől majdnem lehidaltak –, a nagypénzt meglátva azonban a felszolgáló hidalt le. A sor közben gyülemlett, és a szünet sem tartott örökké. Barátom egyre kínosabban érezte magát, az eladó pedig több helyen is kutatott visszajáró után. Nagy nehezen összeszedett annyit, hogy a vendég azt mondja: „adja ide, ami van, és haladjunk.” Barátom tüzépesként alapszabálynak tartja, hogy biztosítani kell a visszajárót a vásárlóknak, annak már lejárt az ideje, hogy „nem tudok visszaadni, menjen, váltsa fel valahol!”

Az utolsó döfés az volt barátomék számára, amikor a töményes pohár tartalmát meglátták. Elállt a lélegzetük. Ahogy ismerősöm fogalmazott: a csík, a vonal a pohár oldalán nem azért van, mert ott koszos, hanem azért, mert az a mérce, addig kell önteni. Úgy látszik azonban, mint az élet sok területén, már egyes büfékben is van kettős mérce.