Pesztó, szamóca

Nekem még nem jön ki a könyökömön a húsvéti sonka, tudom enni reggel, délben, este. Akik már unják, azok sem a kukába dobják, hanem kitalálnak valami olyan ételt, amihez felhasználható. A legegyszerűbb a sonkás tészta és a sonkás szendvics, de itt is lehet egy kis szezonális csalafintaságot belevinni. Például a pesztót.

Sokáig nem tudtam, hogy ezt eszik-e vagy isszák, de Prohászka Béla mesterszakácstól megtanultam, ez egy olyan pépes fűszerkeverék, ami fenséges ízt ad a húsoknak is. Főként, ha medvehagyma is van benne. Hosszú ideig kimaradt az életemből a medvehagyma, nálunk a póré-, a vörös-, a lila és a fokhagyma termett. A medvehagyma nem is alföldi növény, de ma már, mint szinte minden, beszerezhető a piacokon, boltokban. Elgondolkoztam, tiszta állatkert a húsvét és az azt követő napok: sertéssonka, tyúktojás, medvehagyma, csokinyuszi, áldozati bárány.

Az is biztos, hogy a szamóca sem jön ki egy darabig a könyökömön, mert még olyan a hazai, Békés vármegyei fóliákban termesztett ára, hogy nagy dózisban sokallja rá a pénzt az ember. Ugyanakkor már tavaszi varázsa van. Tegnap reggel Békéscsabán ködben és hidegben indultam munkába, furcsálltam is, hogy nem esik a hó. Délben már egy szál pólóban álltam a napsütésben a Kórház utcában. Nem a kórház, hanem a szamóca miatt. Egy idős asszony árulta. Drága volt, persze, hogy drága, de már illatozott, hívogatott a színe, csábított az alakja. Látszott, hogy ízig-vérig hazai. Olyan csipegetni való, de még nem ezzel kell jóllakni. Inkább néhány szelet sonkával. Pesztóval vagy csak úgy a la natúr.

Illatozott, hívogatott a színe, csábított az alakja.