Tessék, csak tessék!

Keres, kínál, elad, vesz: az interneten gyakorlatilag 0-24 ben pörög a biznisz: ma már tulajdonképpen nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megvenni a világhálón, legyen az eladó egy multi vagy akár egy magánember. Egyre nagyobb a forgalom a különböző Facebook-csoportokban is, ahol az emberek szeretnének megszabadulni megunt avagy éppen már szükségtelen tárgyaiktól: a legtöbbször pénzért, időnként egy tábla csokoládéért avagy ingyen. Így tettünk mi is a napokban, amikor egy, már csak a helyet foglaló polcot és kisszekrényt hirdettünk meg ingyen elvitelre, s seperc alatt el is tűnt otthonunkból a felesleges bútor.

Másnap aztán nagyot néztünk, amikor egy ismerős átküldte, hogy immáron 15 ezer forintért próbál túladni rajtuk az a hölgy, aki tőlünk ingyen elvitte. Jogilag persze nem vétett, erkölcsileg viszont annál inkább, hiszen mi nem eladásra szántuk ezeket a tárgyakat, hanem arra gondoltunk, segítünk, jól jön majd még valakinek.

Hogy az üzletben nincs pardon avagy szégyenérzet, arra egyébként már évekkel ezelőtt rájöttem, amikor egy autót adtunk el, s megjelent egy fiatalember, mondván, pont ilyenre vágyik a felesége, de sajna csak 100 ezer forinttal kevesebb van éppen nála, adjuk már oda a járgányt. Oda is adtuk, bár már akkor is kicsit furcsa volt, hogy a hölgyet annyira nem érdekelte a vágyott autó, hogy ki sem szállt a saját kocsijukból megnézni azt. Mondani sem kell, a járgány pár nap múlva már meg is jelent egy használtatutó portálon, s persze a szokásos szöveg sem hiányozhatott: előéletében végig garázsban tartották (ja, nem), s csak női vezető ült a volán mögött (ja, nem).  Tudjuk: a biznisz az biznisz.