Jegyzet

2024.08.24. 07:17

Mobil, te drága

Vincze Attila

Húszezer forint. Ennyit költöttünk havonta 2023-ban hírközlési szolgáltatásokra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb piackutatása szerint. Ez a szám 13 százalékkal magasabb, mint a 2022-es adat, tehát ennyivel többet mobiloztunk, neteztünk, néztünk tévét vagy beszéltünk az otthoni vezetékesen. Azt mindenki eldöntheti magában, hogy ez az összeg sok vagy kevés havonta, egy viszont biztos: egyre több pénzt fordítunk arra, hogy kapcsolatot tartsunk másokkal, szórakozzunk vagy egyszerűen csak képben legyünk a világ dolgait illetően.

A kutatás megállapította, hogy ennek az összegnek több mint a felét – 12 400 forintot – mobilozásra költjük, ez talán nem is annyira meglepő. A tévé, de különösen a vezetékes telefon viszont egyre inkább háttérbe szorul, ugyanis évről-évre kevesebben fizetnek már elő ezekre a szolgáltatásokra. A közlemény talán legérdekesebb része viszont az, ami kimondja: a kiadások annak ellenére növekedtek, hogy az emberek inkább kevesebb szolgáltatást vettek igénybe. Ebből tehát arra is következtethetünk, hogy nem feltétlenül azért fizetünk többet, mert gyorsabb a netünk, több a tévécsatornánk vagy nagyobb mobilos csomagra váltottunk, hanem például azért, mert a szolgáltatók általában díjemeléssel kezdik az évet. Amire persze magyarázat lehet az elmúlt időszak magasabb inflációja, ugyanakkor az áremelésért cserébe a szolgáltatás minőségének javulását vagy éppen bővülését is jogosan várhatnák el az ügyfelek, utóbbiak azonban sokszor egyáltalán nem valósulnak meg.

Magyarul: többet fizetünk ugyanazért vagy még kevesebb szolgáltatásért egy olyan iparágban, ami a folyamatos fejlődésről, a modernizációról (kellene), hogy szóljon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!