Picúr és a postás

A postás már csak egyszer csenget. Elég is ennyi, hiszen már napfelkeltétől várom. Előző nap este felkészít a feleségem és a lányom, hogy csomag érkezik. Menetrendszerűen jön is. Reggeli párbeszédünk egy csengőszó után: „Ki az? Posta. Kell fizetni? Nem. Akkor megyek.” Érdekes, Picúr kutyánk a reggeli és a délutános postást sem ugatja meg. Az ételhordó futárokat viszont nem szívleli, ugatva törne ki a bejárati ajtón. Rájöttem, hogy miért. Mindig jó kaját hoznak, de sohasem neki. Azért egy kicsit adok neki. A mi időnkben ezt jó helyzetfelismerésnek hívtuk, a mai kézilabdában elővételezésnek nevezik. A lényeg ugyanaz: megelőzöm, hogy Picúr megugasson.