Kék hírek, bulvár

2008.11.03. 16:02

Lovaskocsis fuvarért ütötték ököllel az idős férfit

Megvertek és vasvillával tartottak sakkban egy idős férfit a napokban Pusztaföldváron. A támadónak egy lovaskocsira, pontosabban egy fuvarra fájt a foga.

BEOL

– Október 30-án 22 óra és 22 óra 30 perc között egy helyi fiatal férfi hölgyismerősével megjelent az idős férfi lakásán. Arra kérték, hogy lovaskocsijával vigye el őket egy helyre. A késői időpontra, valamint arra hivatkozva, hogy a lovaskocsi meg van pakolva, az idős ember visszautasította a fiatalember kérését. Ő azonban ebbe nem nyugodott bele, és – hogy kérésének nyomatékot adjon – több alkalommal ököllel arcon ütötte a bácsit – tájékoztatott az eset kapcsán Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az idős ember a „rábeszélést” követően befogta a lovait és elindultak a kért helyre. A fiatal férfi útközben egy vasvillát tartott a kocsit hajtó férfi hátához.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, arccsonttörtést szenvedett – közölte a rendőrség. Az Orosházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a fiatal férfit, aki azóta már szabadlábon védekezhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!