A legjobb csapat nyerte meg az Európa-bajnokságot

Spanyolország–Anglia

Az a csapat nyerte az Európa-bajnokságot, amelyik a legjobb teljesítményt nyújtotta. A spanyolok mind a hét Eb-meccsüket megnyerték, ilyen pedig ritkán forduló elő egy ilyen szintű tornán. A döntőben is sokkal jobban futballoztak, végig ők domináltak. Volt egy jobb-, és egy balszélsőjük, akik mertek egy ez egyben cselezni. Itt nyerték meg az Eb-t a spanyolok. Az első góljuk után kihagytak két-három nagy helyzetet, ami megbosszulta magát, hiszen az angolok cserejátékosa, Cole Palmer kiegyenlített. A spanyolok azután váltottak és egy szép támadás végén szép gólt rúgtak és itt is egy csere, Mikel Oyarzabal révén. S itt álljunk meg egy pillanatra. Edzői időszakomban is úgy voltam vele, hogy ha valakit becserélek, akkor történjen valami, hogy az edző, a csapat és a szurkolók is emlékezzenek rá. Az angoloknál a csapatukat a döntőbe juttató Ollie Watkins után Palmer személyében már a második ilyen játékosuk volt, a spanyoloknál pedig egy olyan játékos szerezte a mindent eldöntő találatot, aki több mint másfél évig sérült volt. A spanyol futball kimeríthetetlen a jó játékosokból azért is, mert minden klubnál rendkívül jó a képzés.

A spanyolok után a francia játékvezető volt a legjobb, aki nagyon jól, hiba nélkül vezette le a mérkőzést. Jó ütemben adta a sárga lapokat, megfogta a mérkőzést, rend volt a pályán, nem úgy, mint a néhány órával később kezdődő Argentína–Kolumbia Copa América fináléban. Visszatérve a berlini döntőre: színvonalas mérkőzést láttunk, jobbat, mint jó néhány korábbi Eb-mérkőzés, amikor ha a jobb csapat nem rúgott gólt, akkor hetven percig csak védekeztek a felek.

Annak örülök, hogy minden mérkőzésen telt ház volt, a szurkolók tudtak viselkedni, nem volt nagyobb botrány.