Békéscsaba

2 órája

Forróvizes aknába esett egy nő, vádat emeltek egy férfi ellen

Egy békéscsabai üzemben egy nő forróvizes aknába esett, majd öt nap múlva a kórházban életét vesztette. Az eset tavaly történt. A járási ügyészség az ügyben most emelt vádat egy karbantartóként, gépkezelőként dolgozó férfi ellen, mivel ő volt az, aki a munkahelyi balesetet okozhatta, aki szabálytalan módon eltávolíthatta a forróvizes akna fedelét.

Licska Balázs

A 62 éves férfi karbantartóként, gépkezelőként dolgozott egy gyümölcs- és zöldségfeldolgozással, tartósítással foglalkozó cég békéscsabai üzemében 1995 óta. A férfinak tavaly augusztus 15-én az egyik sterilező, fertőtlenítő berendezésnél akadt feladata, megkezdte a forró – 60-80 fokos – víz leeresztését a gépből. Előtte pedig a gépkezelői utasításban foglaltakat megszegve, szabálytalanul felnyitotta és eltávolította a forróvizes akna egyik fedőlemezét.

forróvizes akna, vádemelés, nő
Az 57 éves nő az üzemcsarnokban takarított, amikor beleesett az őrizetlenül hagyott, 125 centiméter mély forróvizes aknába.
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A férfi a karbantartás során eltávolította a forróvizes akna fedelét

A vádlott aztán az aknától több méterre, a kezelőpaneleknél megnyitotta a leeresztő szelepeket, és háttal állt a tőle 8 méterre lévő, nyitva hagyott forróvizes aknának. A férfi ezt a feladatot rendszeresen szabálytalanul, azaz a forróvizes akna fedelét eltávolítva végezte – ismertették a Békés Vármegyei Főügyészségen.

Takarítás közben esett bele a nő a forróvizes aknába

Az 57 éves nő az üzemcsarnokban takarított, amikor beleesett az őrizetlenül hagyott, 125 centiméter mély forróvizes aknába; és súlyos, a testfelületének 80-90 százalékát érintő égési sérüléseket szenvedett. A sértett segélykérő kiabálását meghalva a férfi a forróvizes aknához sietett, kiemelte a sérült nőt, akihez mentőt hívtak. A nőt mentőhelikopterrel kórházba szállították, azonban a szakszerű kórházi kezelés ellenére augusztus 20-án, azaz öt nap múlva életét vesztette.

A férfi szabálytalansága okozhatta a munkahelyi balesetet

A vádhatóság szerint a férfi azzal, hogy a forróvizes akna fedelét felnyitotta és eltávolította, majd a nyitott aknát őrizetlenül hagyta, rendszeresen megszegte a munkaköri leírásában, a gépkezelő utasításban és a munkavédelemről szóló törvényben írtakat, és ezekkel a foglalkozási szabályszegésekkel ok-okozati kapcsolatban következett be a halálos munkahelyi baleset.

Felfüggesztett szabadságvesztést kaphat a békéscsabai férfi

A járási ügyészségen a békéscsabai férfival szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat. A vádhatóság indítványa szerint – amennyiben beismeri a tettét, a bűnösségét – a vádlott próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélhetik.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában