A német nemzetiség elüldözésére emlékeztek

A szentmisével egybekötött országos rendezvény a Sarlós Boldogasszony templomban kezdődött, ahol a szeged-csanádi püspök az emlékezés fontosságát emelte ki szentbeszédében. A szertartást követően az esemény az Elekről kitelepített német nemzetiségű lakosság emlékét megőrző „Kiűzetés” emlékműnél folytatódott. Kligl Sándor, szegedi szobrászművész ötfigurás szoborkompozíciójánál elsőként Pluhár László polgármester elevenítette fel a település történetét, majd az elhurcoltakról szólt. Mint fogalmazott, az ártatlanok meghurcolását nem lehet és nem szabad felejteni.

– A magyar társadalom elvesztette az egyik legfontosabb népcsoportot, amely virágzó falvakat és városokat teremtett a törökök alatt elnéptelenedett pusztaságokon, ami pótolhatatlan hiányt teremtett az ország fejlődésének emberi tényezőjében – mondta.

Eleken 1944. végén kezdődtek meg az összeírások, majd ‘45 elején közel ezer embert hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. Sokan soha nem tértek vissza. Voltak köztük olyanok, akiket egyenesen Németországba üldöztek, és voltak olyanok is, akiket öt év után még további négy évig Tiszalökön gátépítéssel foglalkoztattak, s majd csak azt követően tudtak hazatérni. Egy esztendővel később, 1946-ban pedig több mint 4500 embert üldöztek el akarata ellenére, raktak vonatra. Nekik új hazát kellett keresniük.

– Hálásak vagyunk Leimen városának, hiszen elsőként fogadták be az eleki elűzött embereket. Az elszármazottak a mai napig az eleki Sarlós Boldogasszony búcsújával egyidejűleg tartanak rendezvényt, és emlékeznek azokra az időkre, amikor még a városunkban éltek – mondta el a Plhuár László.

Semjén Zsolt történelmi bűnnek nevezte a német nemzetiség egykori elüldözését, majd azt mondta, Elek lakossága megszenvedte a történelmet. Nem volt elég, hogy 945 főt hurcoltak el a városból a Szovjetunióba, ahol több mint százan meghaltak az embertelen körülmények között, a hazatérők megdöbbenve tapasztalhatták, hogy időközben az itthon maradt családtagjaikat Németországba száműzték.

– Az 1941-es népszámlálás szerint Magyarországon körülbelül félmillió német származású állampolgár élt. A világháború, a szovjet megszállás, a málenkij robotra hurcoltak tömegei és végül az erőszakos kitelepítés, elűzetést következtében az 1949. évi népszámláláskor csupán 22 455 fő vallotta magát német anyanyelvű, és mindössze 2600-an német nemzetiségűnek. A 2011-ben a német nemzetiséghez tartozók száma 185 696 fő volt, közülük 38 248 személy vallotta anyanyelvének a németet, német nemzetiségűnek pedig 131 951 fő jelölte meg magát – világított rá az elhurcolás mértékére Semjén Zsolt, aki zárásul azt mondta, az eleki emlékmű azt is elénk idézi, hogy sajnálatos módon az Európai Unióban van, ahol a mai napig nem hajlandók a jogrendből a Benes-dekrétumokat kitörölni. Azokat a dekrétumokat, amelyek a német és magyar lakosság kollektív bűnösségét deklarálták.

A beszédeket követően az emlékezők elhelyezték a kegyelet virágait a szoborcsoportnál.

Kétszázezer embert hurcoltak el

Az Országház 2013-ban ítélte el egy határozatában a kisemmizést elszenvedő magyarországi német közösség emberi jogokat súlyosan sértő, igazságtalan elhurcolását és elűzetését, és tette meg január 19-ét a meghurcoltatásuk emléknapjává.

A magyarországi németek elűzetése 1946. január 19-én kezdődött, amikor a német lakosokat szállító első vonatszerelvény elindult Budaörsről Németország irányába. Az üldözés, amely az ország északkeleti részét leszámítva minden német által lakott régiót érintett egészen 1948. június 15-ig zajlott. A kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján három hullámban összesen mintegy 200 ezer német nemzetiségű magyar állampolgárt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba, illetve telepítettek erőszakkal vissza Németországba.