A farkas és a medve sem tántorította el Bakay Pétert

Akkoriban hittantanárként szolgáltam a békéscsabai evangélikus gimnáziumban. Közben sok feladatom adódott, ifjúsági közösséget vezettem, állandóan emberek között voltam, és belefáradtam a hajtásba. Azt éreztem, hogy valami egészen másra van szükségem, ami visszavisz a természetes állapotba, és ehhez a természet kell. Addig egész életemben városban éltem, és már az is egy természetellenes forma – mondta Bakay Péter.

– Kíváncsi voltam, hogy milyen kiszolgáltatva lenni a természet erőinek, milyen a négy évszakot kint átélni. A másik, ami nagyon számottevő volt, az az, hogy a Biblia egyik lényeges motívuma a pásztor és a nyáj. Fontos volt, hogy saját tapasztalatom legyen arról, hogy miért ez. És azt is mondtam, hogy ha már megyek, akkor az olyan hely legyen, amely más a hagyományaiban, a magyar nyelvében – ott az archaikust beszélik –, illetve a táj is legyen más. Alföldi emberként 1300-1500 méter magas hegyek között éltem, úgy, hogy a falu is 600-800 méter magasan volt – magyarázta.

A Gyimesben részese lehetett az élet sokszínűségének, változatosságának. Látszólag a szabadságban élt, viszont alávetette magát az ottani törvényszerűségeknek. Mint fogalmazott, nem lett strapabíróbb, mert nem annak élte meg, de olyan feladatai adódtak, amilyenekhez nem volt hozzászokva. 

– Előzetesen odamentem egy pásztorhoz, akinek elmondtam, hogy miért jöttem, hogy egy évre csatlakoznék. Méregetett, hallgatott perceken át, majd megkérdezte: „Hát a medvétől és a farkastól fél-e?” Ez volt a felvételi. Mondtam valami góbésat, hogy „nem hiszem, hogy jobban, mint maguk”. Bevágódtam, és fogadtak is a későbbre megbeszélt időpontban. Jó szándékkal mentem és jó szándékkal is fogadtak, a kezdeti bizonytalanságok elmúltak. Azóta is kapcsolatban vagyunk egymással. Igazi ösztönemberek, sok mindenhez máshogy viszonyulnak, mint mi – magyarázta.

Bakay Péter hozzátette, kisbojtár volt, azaz a rangsorban az utolsó. Az ő feladata volt például gondoskodni a vízről, és bizony tíz liter víz begyűjtése is egy órába telt. 

A lovak itatása szintén rá hárult, és a meredek lejtőn egyedül is nehézkes volt a menet, nemhogy két lóval együtt.

Amikor jó idő volt, a hegyen laktak, kalyibában. A juhoknak ugyancsak volt egy fából tákolt építményük, szálláshelyük, a karámot ott kosárnak nevezik. Ebbe terelték be az állatokat éjszakára, és ott aludtak mellettük, mert bizony jöhettek a farkasok és a medvék. Ezt az építményt folyamatosan forgatták, tologatták, mert nyilván „ganéztak” a jószágok. Télire, miután leesett a maradandó hó és nem volt mit legelniük a jószágoknak, lejöttek a hegyről, ekkor ő egy elhagyatott vasúti házban lakott.