Hetvenkilenc éve pár óra alatt meggyilkolták szinte a teljes békéscsabai zsidóságot – galériával

A helyi zsidó hitközség elöljárósági tagja, Lukácsné Moskovitz Tamara idézett egy levélből, amelyet nagybátyja írt a szüleinek, azaz az ő nagyszüleinek 1943 végén, és hogy akkor reményekkel telve néztek a jövőbe. Aztán a remények kialudtak: nagybátyját munkaszolgálatra vitték, nagyapját pedig bevagonírozták.

1944. június 26-án bekövetkezett a békéscsabai zsidóság legsúlyosabb tragédiája, bevagoníroztak több mint 2 ezer rémült békéscsabait, és jelentős részüket Auschwitzba szállították, ahol 29-én döntő többségüket azonnal gázkamrába zárták. Azaz pár óra alatt szinte a teljes békéscsabai zsidóság megsemmisült.

Hangsúlyozta: ezek az ember nem számok voltak, mindannyiuknak volt neve, története, méltósága és álma. Ez a népirtás dacol a józan ésszel, és a tanulsága, hogy ellent kell mondani azoknak, akik gyűlöletet keltenek. A ligeti zsinagógánál lévő emlékfal gránitkockáira egyenként vésték az 5 ezer Békés vármegyei áldozat nevét, hogy méltó módon emlékezhessenek.

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere hangsúlyozta: a helyi zsidóság kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a községből város lett. Az első zsidó családok a 18. század végén érkeztek a településre, a 19. század közepére pedig a térség legnagyobb lélekszámú zsidó közössége a csabai volt. A 19. század vége látványos fejlődést hozott, mind az ortodox, mind a neológ irányzat zsinagógát épített, iskolát alapított. Számos zsidó vállalkozó tevékenykedett, gyárakban, üzemekben volt érdekeltségük. Kiemelte: beszélni kell arról, hogy Békéscsaba mennyit veszített a holokauszttal. A város számos helyszínén emlékeztetnek botlatókövek, táblák az áldozatokra.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke, dr. Grósz Andor arról beszélt: a békéscsabaiak a gettósítás kezdetén is hitték, hogy velük nem történhet meg az, ami a sorstársaikkal megesett a nácik által megszállt területeken.

Aláhúzta, hogy a zsidók a fejlődés előmozdítói voltak, beilleszkedve építették a társadalmat. Eleinte kiskereskedők voltak, majd gyárakat hoztak létre, jótékonysági intézményeket ugyancsak működtettek. Hetvenkilenc éve több ezer békéscsabait és környékbelit vagoníroztak be és vittek el a haláltáborokba, közülük mindössze háromszázan élték túl a megpróbáltatásokat.

Fontosnak nevezte, hogy a fiatalokkal ismertessék meg a vészkorszak történetét. Ugyanis a szélsőséges eszmék nem tűntek el, harcolni kell azért, hogy ezek a vélemények ne nyerhessenek teret. Megemlítette, hogy az antiszemitizmus lopakodó formában jelen van, bár a holokausztot nem lehet tagadni, vannak, akik igyekeznek relativizálni.

A vármegyei levéltár nyugalmazott igazgatója, dr. Erdész Ádám arról beszélt, hogy a zsidóság fénykora a dualizmus korszaka volt, és hogy az 1930-as években az antiszemitizmust elkezdték összekötni a szociális problémákkal, és a mérgezett gondolatok egyre inkább teret nyertek. Kiemelte: nem lehet mismásolni, az, ami lezajlott, megmutatta a magyar társadalom akkori morális helyzetét.

A mártír-istentiszteletet Markovics Zsolt főrabbi tartotta. Mint fogalmazott, generációról generációra megkérdezik, amelyre nem tudni a választ, hogy hol volt Isten Auschwitzban. Azonban ő azt kérdezte: hol volt az ember Auschwitzban. Az ember akkor is megmutatta azt, amit az elmúlt évezredekben is mindig, hogy vagyunk mi és vannak ők; és hogy a másokat el kell különíteni, pusztítani. Ez nem sikerült. Ha az ember nem is volt ott Auschwitzban, az Isten ott volt néhányakkal, akik nemzedékről nemzedékre közösséget teremtenek. Kiemelte: olyan társadalomra van szükség, ahol a béke nem üres szó.