Gazdaságélénkítő program

2023.07.19. 14:40

Háromhajós fóliasátor alatt termelhetnek Mezőkovácsházán

Mezőkovácsháza önkormányzata a Belügyminisztérium támogatásával a gazdaságélénkítő program keretében megvalósított Termálvíz továbbhasznosítása, ráépülő mezőgazdasági tevékenység kialakítása elnevezésű beruházását avatta fel szerdán.

Csete Ilona

Balról Réthy Pál, Csepreghy Elemér, Szegedi Balázs, a Békés Vármegyei Önkormányzat alelnöke és Rákóczi Attila avatta fel a beruházást

Fotó: Für Henrik

A termálvízre épülő projekt elkészült – jelentette be Csepreghy Elemér polgármester. További elképzeléseikről szólva elmondta, zajlik a fűtési célú hasznosításra vonatkozó tanulmányterv készítése.

– Termálvizünk minősített gyógyvíz is, előkészíttetünk egy Borostyán Szálló és fürdőfejlesztési tanulmány- és látványtervet és megvalósíthatósági tanulmányt. Mehetünk tovább – osztotta meg röviden a projekttel kapcsolatos információkat a városvezető.

– Sokak összehangolt munkája kellett a mai naphoz. Több mint tíz éve döntött a testület, megvásárolja ezt a területet. A projekt 200 milliós induló támogatási összeggel, majd további 53 milliós póttámogatással, 10 milliós önkormányzati önerővel, újabb 15 milliós forrással ért véget. A megvalósult beruházás része a 6 ezer négyzetméteres fóliasátor geotermikus energiával fűtve, benne automata szellőző-, párásító- és öntözőrendszer, vezérelt növényvédelem, tápanyagutánpótlás... A termálvíz 600 méter hosszú, hőszigetelt vezetékrendszeren érkezik ide – sorolt néhány részletet. 

A vendégek a fóliában a technológia részleteire is kíváncsiak voltak

A beruházás eredményeként intenzív termelési kapacitás jön létre, a Településgazdálkodási Kft. egész évben folyamatosan kertészeti tevékenységet végezhet energiahatékonyan, 4 embernek adva munkát és újabb hasonló létszám foglalkoztatása biztosítható.

Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár ünnepi beszédében kiemelte, 2019-ben indította a kormány a gazdaságélénkítő programot, hogy hatékonyan hozzájáruljon az elmaradott települések hátrányainak csökkentéséhez, a foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének a növeléséhez. Békés vármegyét érintő adatokat sorolva utalt arra, a mezőkovácsházihoz hasonló, több ilyen típusú fejlesztés megvalósult a kedvezményezettek között.

– Foglalkoztatás szempontjából ez a létszám nem kevés. Olyan fejlesztéseket igyekeztünk generálni az ilyen típusú településeken, mint a kovácsházi, ahol a mezőgazdasági tradíciókat vettük alapul – tette hozzá, majd a foglalkoztatáspolitika adataira hívta fel a figyelmet a vármegyében, illetve a városban. A jó számok ellenére vannak még feladatok, hogy a foglalkoztatás helyzetén javíthassanak.

A fóliába elsőként karalábét ültetnek, majd azt követően paprikát – erről is beszélgettek a vendégek

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója a térség értékteremtő tevékenységeire hívta fel a figyelmet. Ezzel hozzájárulnak az adott település gazdasági fellendüléséhez.

– A kovácsháziak álmodtak, pályáztak, nyertek és megvalósították. A helyi élelmiszer-előállításban a helyi lakosoknak ez jelentős lépés. A rövid ellátási lánc kritériumait is tudják teljesíteni, amivel eleget tesznek a jelentős klíma- és természetvédelmi elvárásoknak is. Egészséges élelmiszert állítanak elő, elérhető távolságba kerül mindenki számára és ráadásul munkahelyteremtő a beruházás – tette hozzá dr. Rákóczi Attila.

Új perspektívákat nyit a helyi növénytermesztésben

Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője levélben gratulált a kovácsháziaknak. 

– A termálvíz egyik legértékesebb kincsünk, mennyiségileg és minőségileg is kiemelkedő, világszinten is. Csepreghy Elemér és a mezőkovácsházi városvezetés tudta ezt, élt a magyar kormány által kínált lehetőségekkel, pályázott a termálvíz továbbhasznosítására, nyert, megvalósított. 

Mezőkovácsházán mindig is zajlott mezőgazdasági tevékenység. A most átadott beruházással szintet léptek: speciális lég- és talajfűtés, a fólia automata öntözőrendszere, tápoldatadagolóval, öntözőtartállyal, a talajszinten és páráztató szórással biztosított öntözés új perspektívákat nyit a helyi növénytermesztésben. Az elkészült létesítmények és berendezések hozzájárulnak a kérelmünkben megfogalmazott célok eléréséhez. Gratulálok a kovácsháziak sikeres projektjéhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában