Észre kell venni az apró repedéseket a tojáshéjon - podcasttel

– Elsősorban előadóművészként, humoristaként ismerik, pedig immár tizenegy kötete jelent meg. Hogyan éli meg ennek tükrében az irodalmi rendezvényeket?
– 2005-től jelennek meg könyveim, a regények valamelyest talán népszerűbbek, mint a versek. Tény és való, hogy parodistaként, humoristaként, közszereplőként tartanak számon. Ez egy örök küzdelem. Az előadásokat, a fellépéseket az írással pihenem ki, és amíg ez nekem szerelem, addig tud váratlan meglepetéseket okozni az emberek számára. Nem bánom, hogy az írás nem nőtte ki magát egy hihetetlen sikeres dologgá, persze kérdés, hogy évtizedek múlva milyen lesz a könyvek utóélete.

– Le kell küzdeni egy sztereotípiát, egy előítéletet, hogy ne mindig viccekre számítsanak az emberek?
– Akkor lennék gondban, ha bárkinek is meg akarnék felelni. Akkor nem jelent volna meg eddig a tizenegy könyv. Lehet, hogy furán hangzik, de nem szeretem azt, amikor valamit piaci alapon, például korcsoportokat kutatva próbálnak eladni. Az írás tekintetében ebben nem hiszek, és a paródiákat sem így csináltuk. Akármelyik művészeti ágat nézem, nagyon utálom, ha inkább terméket gyártanak, ahelyett, hogy ösztönösen csinálnák azt, ami természetes módon jön.

– Mire kell figyelni egy paródiánál és mire az írásnál?
– Ugyanarra. Mindkettő a megfigyelőképességen alapul. A legapróbb részletek sem kerülhetik el a figyelmet, észre kell venni a hajszálrepedéseket a tojáshéjon. A paródia igazából reprodukció, valaminek a továbbfejlesztett változata, de mégis a tükörképe, a görbe tükre. Az írás pedig produkció, ahol én döntöm el, hogy mi kerül az üres lapra. Az írás, ha regényről van szó, kevésbé lehet ösztönös, ott a koncepciót kell jól kitalálni. A paródiának pedig az aktualitásokkal kell foglalkoznia, illetve az adott műsortípus kívánalmainak megfelelően kell összeállítani érdekes és szórakoztató tartalmat.

– A paródiánál nyilván fel kell venni egy szerepet. Az írásnál Bagi Ivánnak kell lennie?
– Van önéletrajzi kötetem, de ha lehetek őszinte, nem igazán szerettem. Az írásnál vannak karakterek, helyzetek, helyzetkomikumok. Ott nem Bagi Iván vagyok. Ott sem.

– Úgy tudom, hogy megérintette a háború, és ez is befolyásolta azt, hogy milyen lett A tárgyak talentuma című kötete.
– Az előző könyvemet, az Egy a semmiből címűt a karanténmagány szülte, ezt pedig a háború kitörése előtt kezdtem el. Azt hittem, hogy lesz belőle ösztönösen valami. Nem akartam ciklusokat sem. De háború átírta a terveket, sokat változtatott ezen a köteten. Kiteljesített valamit, ami elindult az előző könyvben, de a poént nem lőném le. Bár az olvasóra bízom, hogy milyen sorrendben olvassa a verseket, szerintem nem érdemes összevissza, célszerű inkább időrend szerint haladni, hiszen a történet valahova halad, fejlődik.

– Miért hagyta üresen az utolsó oldalt?
– Nem tudtam, hogy mire megjelenik a kötet, véget ér-e a háború. Emellett egyrészt arra utal, hogy ha befejeződik, az emberek akkor arra is ürességgel reagálnak. Hozzászoknak ahhoz, hogy háború van, nem foglalkoznak vele, nem képesek értékelni a végét. Másrészt azt jelképezi, hogy kiszámíthatatlan a holnap, hogy egy fehér folt, hogy nem lehet előrelátni, hogy nincs róla tapasztalat. Harmadrészt az szintén egy üresség, ahogyan az emberek most a háborúra reagálnak. Kíváncsi vagyok, hogy ha két hét múlva véget érne, akkor ahhoz miként viszonyulnának. Félek attól, hogy nem lennének annyira hálásak azért, hogy megint béke van.