A házasságban ajándékai egymásnak: több mint 60 éve kötötték össze életüket

– Szerelem volt első látásra?
Laci bácsi: – 1961-ben történt, amikor Gabi egyik unokatestvére az egyik presszónál bemutatott minket egymásnak. Ő 18 éves volt, én 23 éves. Megtetszett nekem, különösen a szelídsége, csendessége, kedvessége. Udvarolni kezdtem, ahogy akkoriban mondtuk. Ez két éven át tartott! Míg végül 1963. augusztus 24-én, az evangélikus kistemplomban megesküdtünk.

– Hogy zajlott a két éven át tartó udvarlás? Mire emlékszik?
Gabi néni: – Én a Corvin utcában laktam, Laciék a Teleki utcában, így sokat kellett gyalogolni, ha találkozni akartunk egymással. A Balassiban voltak akkoriban ötórai teák és más társas összejövetelek, oda eljártunk. Elmentünk moziba is, nagyon szerettem a filmeket. Sokat beszélgettünk, és ahogy teltek a hónapok, aközben erősödött bennünk az összetartozás érzése, a szerelem. 

– Templomi esküvőjük volt, ami a hatvanas években nem volt már általános. Istennel kezdték a közös életüket, vele is folytatták?
Laci bácsi: – Vallásos neveltetést kaptam. Nagyapám hajdan gondnoka volt a nagyváradi református gyülekezetnek, édesapám presbiter volt itt Csabán, tehát gyerekkoromban szorgalmasan látogattuk az istentiszteleteket. Aztán egy személyek közötti konfliktus nyomán törés történt édesapámnál a hitéletben, és akkortól már nem a református, hanem az evangélikus templom lett a lelki otthonunk. Édesanyám révén oda kapcsolódtunk. Érdekes, hogy miután Gabival megesküdtünk, hosszú időre kimaradtunk a szorgalmasabb hitéletből, bár nagy ünnepekkor elmentünk a templomba. Lekötötte a figyelmünket és időnket a pénzkereset, a sok tennivaló, a két gyermekünk felnevelése. Csak 1989-ben kezdtünk el ismét eljárni keresztény közösségbe. Egy munkatársam hívott el a reformátusokhoz, és a szeretettel teli összetartó közösség valahogy oda ragasztott minket. Két év múlva presbiternek választottak meg, aztán 2001-től egészen a tavalyi év végig gondnoka voltam az egyházközségnek. Koromra való tekintettel a tavalyi választáson már nem jelöltettem magam, elköszöntem a gondnokságtól, amit mindvégig szívvel-lélekkel csináltam, legjobb képességem szerint. Hátországom ebben a szolgálatban is a feleségem volt. 

– A házasságokra visszatérve és a házasság hete rendezvényre is gondolva, önök szerint miért van annyi válás mostanában? Mi változott meg az önök fiatalságának kora óta?
Gabi néni: – Engem nagyon bánt a sok zátonyra futott házasság, amiket magam körül látok. Szerintem sokat még meg lehetne menteni. Az ilyen pároknak talán a gyermekeikre kellene jobban gondolniuk, arra a sok lelki fájdalomra, amit nekik okoznak a szétválással. Szomorú látnom, hogy ez nem eléggé nyomatékos ilyen helyzetekben, csak az, hogy külön-külön majd jobb lesz. A házassággal a jövőt építjük, nem csak a magunk és a családunk jövőjét, hanem a társadalom jövőjét is. Erre kevesen gondolnak sajnos. Ahogy látom, mostanában hangsúlyt kap az egyszülős családok támogatása, ami helyes, ám tudni kell, hogy Istentől nem az egyszülős család rendeltetett. A gólya is tud egy lábon állni, de csak egy darabig, könnyebb neki két lábon. Így van ez szerintem a házasságban is, a férfi és a nő egyaránt fontos benne, különösen, ha a gyerekeknek adott mintára gondolunk.
Laci bácsi: – A sok különválás okaként én az erkölcsösség lazulását látom. Túl könnyen mennek bele a kapcsolatokba, hamar köttetnek a házasságok. De számosan nem is házasodnak össze, hanem ahogy mondják manapság, összebútoroznak a felek. Amikor a nehézségek a felszínre jönnek, már együtt élnek, sokszor gyerek is született már, és így a szétválás fájdalmasabb. Nincs megalapozva egy ilyen párkapcsolat. Sokan csak benne élve értik meg, hogy egy kapcsolatért meg kell dolgozni, együtt élni valakivel bizony nem is olyan egyszerű.

– Mi a jó, hosszú és boldog házasság ismérve?
Laci bácsi: – A szeretet az első, aztán egymás gondjainak és személyiségének az elfogadása, a közös segítségnyújtás, és az alkalmazkodás képessége.
Gabi néni: – Még hozzátenném a figyelmességet, a házastársunk kiismerését, amikor fél szavakból is megértjük egymást és láthatatlanul, kérés nélkül is mellette állunk.

– Milyen üzenetet adnának át azoknak, akik még nem találták meg a házastársukat, vagy akik házassági nehézséget élnek meg éppen?
Gabi néni: – Én azt szeretném nekik elmondani, hogy milyen nagy boldogság, egy igazi kincs, amikor szerető társra találunk, akinek a szemében csillogást látunk, amikor ránk néz. Ajándékai vagyunk egymásnak. Ez a kincs egész életünkben a miénk lehet és higgyék el nekem, értékesebb minden más kincsnél. Aki ezt megérti és megérzi, annak nem lesz nehéz az alkalmazkodás egy házasságban, és az a házasság boldog lesz.
Laci bácsi: – Én azt a tanácsot adnám, hogy ne hamarkodják el a házasságkötést azok, akik most még ismerkedési időszakban vannak. Mielőtt döntést hoznak, alaposan ismerjék meg egymást. Legyenek teljesen biztosak abban, hogy a másik fél a nekik rendelt társ és teljesen el tudják őt fogadni, még a hiányosságaival vagy gyengeségeivel együtt is. Ha teljes szívükből így érzik, akkor a holtodiglan-holtomiglan valóban életen át tartó házasságot jelent majd.

– A templomban megköttetett, Isten által megáldott házasság tartósabb, boldogabb önök szerint?
Laci bácsi: – Egy hívő ember számára az Isten előtt tett fogadalom egy fékező tényező, amikor kísértések jönnének. Tehát ha a kimondott fogadalmat komolyan vesszük, akkor az úton tart, megtart és együtt tart minket. 
Gabi néni: – Kedves egyházi ének a számomra az, amely úgy kezdődik, hogy „Vezess Jézusunk, Véled indulunk, Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged, Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.” Ez nem kifejezetten házasságról szóló ének, de akár úgy is érthetjük, hogy vele, Jézussal induljunk el a közös úton egy házasságban. Vele és a házaspárunkkal, azaz hármasban. Ebben az énekben az a reménység van benne, hogy életünk e földi léten túl mutat, Istenhez tartunk, Ő mindenkor a gondunkat viseli, még a küzdelmes időkben is.