Békés Vármegye Önkormányzata

2024.06.24. 06:45

Tízezer tonnányi illegális hulladéktól szabadították meg a környezetet

Összesen mintegy 10 millió kilogrammnyi, vagyis 10 ezer tonnányi elhagyott, jogellenesen elhelyezett hulladéktól szabadították meg tavaly Békés vármegyét, csaknem 400 bejelentést vizsgáltak ki. Ez is elhangzott akkor, amikor Békés vármegye környezetvédelmi helyzete, a hulladékkkal kapcsolatos kérdések kerültek napirendre a minap Békéscsabán, a vármegyei közgyűlés ülésén.

Licska Balázs

A kormányhivatal főosztályvezetője, dr. Katona Csaba beszélt Békés vármegye környezetvédelmi helyzetéről a vármegyei közgyűlés ülésén

Fotó: Licska Balázs

Komoly kihívást jelent és feladatot ad az illegális hulladéklerakás – ismertette dr. Katona Csaba, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának vezetője. Igyekeznek felderíteni és felszámolni az elhagyott, jogellenesen elhelyezett hulladékokat. Tavaly a HulladékRadar applikáción keresztül 249, valamint egyéb módon 128 bejelentést kaptak, majd vizsgáltak ki. Az ügyfelek az előző évben 7,3 millió kilogrammnyi hulladékot vittek el, míg a hatóság közel 2 millió kilogrammnyit szállíttatott el – ez összesen 10 ezer tonnát jelent. 

dr. Katona Csaba, főosztályvezető, hulladék, probléma
A kormányhivatal főosztályvezetője, dr. Katona Csaba beszélt Békés vármegye környezetvédelmi helyzetéről, a hulladékkal kapcsolatos kérdésekről a vármegyei közgyűlés ülésén Fotó: Licska Balázs

A szemétszállítással kapcsolatos újdonságokról, aktualitásokról is beszélt a vármegyei közgyűlés ülésén dr. Katona Csaba. Elmondta, hogy a békéscsabai hulladékkezelő 7-8 évre elegendő kapacitással rendelkezik, míg a gyomaendrődi létesítmény jelenleg nincs kellően kihasználva. 

Békéscsabán is megnyílt a hulladékudvar

Békés vármegye településein összesen 231 szelektív sziget található: ide gyűjthető a papír, a műanyag és a fém, az üveg. Az elmúlt években ezek száma visszaesett, tekintettel a sárga kukák, a házhoz menő gyűjtés bevezetésére. Tíz településen üzemel hulladékudvar – Mezőhegyestől Gyulán át Dévaványáig –, és nagy előrelépést jelentett, hogy év elején megnyílt Békéscsabán is ez a lehetőség. Hangsúlyozta, hogy megszűnt a területi elv, azaz lakcímkártya bemutatásával bármelyik hulladékudvart igénybe lehet venni, nem csak az adott településhez tartozót.

A főosztályvezető elmondta, hogy komposztáló telepek ugyancsak működnek szerte a vármegyében – Gyomaendrődön, Békéscsabán, Dévaványán és Orosházán –, és Okányban most van folyamatban egy újabb létesítmény kialakítása. A vármegyei grémium elé került előterjesztésben is hangsúlyozta, hogy nemcsak zöldhulladékot, hanem akár állati mellékterméket is lehet komposztálni. Megjegyezte viszont, hogy a komposzt minősége sokszor nem felel meg a kereskedelmi forgalomba hozatal feltételeinek.

Hozzátette, hogy három Békés vármegyei városban, Békéscsabán, Békésen és Gyulán, a társasházas körzetekben elindult a konyhai bio-, azaz zöld- és élelmiszerhulladék házhoz menő gyűjtése, és hogy kedvezőek a tapasztalatok. A lényeg, hogy a családok kapnak egy ötliteres edényzetet, annak tartalmát a lépcsőházak számára biztosított 120 literes kukába üríthetik.  

Az illegális hulladéklerakás jelenti a fő problémát

Zalai Mihály elnök (Fidesz-KDNP) kérdésére dr. Katona Csaba elmondta: az illegális hulladéklerakás jelenti a legfőbb problémát. Megkérdezik a terület, az ingatlan tulajdonosát, hogy miként került oda a szemét, és ha nincs rá megfelelő válasza, ha nem tudni, hogy ki vitte oda, akkor neki kell gondoskodnia az elszállításáról, ami egyébként jelentős költséget jelent. A főosztályvezető hangsúlyozta, szemléletváltásra lenne szükség, ami egy hosszú folyamat eredménye lehet, és kiemelte, a hulladék és a szemét nem ugyanaz, a hulladékból sok értékes anyagot lehet kinyerni.

A holtágakba eresztik a medencék, jakuzzik vizét az üdülőknél

Az ülésen Kónya István tanácsnok (Fidesz-KDNP) arra a holtágaknál lévő üdülőknél megjelenő problémára hívta fel a figyelmet, hogy a medencékből, jakuzzikból a vizet a holtágakba eresztik, ezzel károsítva a természetet, szerinte ezen a területen is szükség lenne ellenőrzésekre. Varga Gusztáv tanácsnok, a területfejlesztési bizottság elnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak engedély hiányában nincs lehetőségük elszállítani a kitett gumikat, elektronikai hulladékokat, pedig ezzel segíthetnék a helyieket.

Egyre terjednek Békés vármegyében a hangágyúk

Szóba került, hogy egyre terjednek a hangágyúk – amelyeket a szántóterületeken a vadak riasztására használnak –, amelyek nem engedélykötelesek, ugyanakkor a hatóság minden bejelentés esetében eljár. Sonkolyné Szekerczés Margit (DK) zajos szomszédra vonatkozó kérdésére dr. Katona Csaba főosztályvezető elmondta: ilyen esetben csendháborításról lehet szó, amely ügyben a rendőrség tud eljárni, míg egy hosszabb ideje fennálló probléma esetében a települési jegyző tud segítséget nyújtani. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában