Csaba Nap

2024.07.06. 07:01

Ezért szeretik a csabaiak a városukat – videóval

Július 6-a Csaba napja, melyet Békéscsaba városa minden évben megünnepel. Ez alkalomból megkérdeztük a csabaiakat, miért szeretnek a településen élni, illetve mit szeretnek a legjobban benne.

Vincze Attila

Ahogy már a csabaiak megszokhatták, a Szent István téren lesznek a szombati Csaba napi programok, ezért elsősorban ott kérdezősködtünk. 

csabaiak, város, élhető, Békéscsaba, körkérdés
,,Jó körülnézni, szép a környezet” – csabaiak vélekedtek így otthonukról /Fotó: Vincze Attila/

„Csend van, nincs bűnözés, atrocitás, igaz én az Élővíz-csatorna partján lakom, de az olyan megnyugtató”– mondta a már nyugdíjas Somogyvári Istvánné, aki éppen egy sétát tett a párjával a belvárosban.

Természetbarát a város

A megkérdezett fiatalok is szeretik a vármegyeszékhelyt. Kertész-Kanalas Emili arról beszélt, „nagyon természetbarát a város és viszonylag sok program is van, melyekre gyakran járunk a családommal.” Egy általános iskolás fiú a szünidőben éppen az egyik barátjával kerékpározott a téren. „Szeretek a barátaimmal elmenni a városban különböző sportpályákra, például focizni”– fogalmazott.

Minden könnyen megközelíthető a csabaiak szerint

Olyan járókelővel is találkoztunk, aki csak nemrég költözött a településre, de az első benyomásai máris pozitívak voltak. „Minden könnyen megközelíthető, nem muszáj tömegközlekedést használni, biztonságosan lehet kerékpárral vagy rollerrel is közlekedni, ugyanakkor minden szolgáltatás, közintézmény könnyen elérhető. Jó körülnézni, szép a környezet, tisztaság van más városokhoz, főleg Budapesthez képest” – emelte ki Peszmeg László, aki a fővárosból telepedett le Csabán.

,,Szeretek itt lakni”

Horváth Adrienn éppen a kisfiát tolta a babakocsiban, mikor megálltunk vele beszélgetni. „Szeretek itt lakni, szeretem a környezetet, azt, hogy minden itt van egy helyen, és, hogy olyan nyugalmat ad a város nekem. Szinte hozzám nőtt Békéscsaba, ami egy gyönyörű hely, az emberek is kedvesek, ha kérsz segítséget, akkor pedig segítenek”– zárta gondolatait a fiatal anyuka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában