Csőtörés volt

2024.08.25. 10:06

Elhárították a hibát, van víz Füzesgyarmaton

Nem volt víz Füzesgyarmaton szombaton délutántól estig. A hibát mostanra javították, így helyreállt a szolgáltatás.

Licska Balázs

Eltört a Füzesgyarmat ivóvízellátásáért felelős főnyomozóvezeték Szeghalom és Füzesgyarmat között, ezért, miután a víztoronyból is elfogyott a víz, nem folyt semmi sem a csapból a füzesgyarmati otthonokban. 

víz, csőtörés, allföldvíz, Füzesgyarmat
Szombaton este már újra volt víz Füzesgyarmaton. Illusztráció: Shutterstock

Az Alföldvíz Zrt. szakemberei azonnal megkezdték a hiba elhárítását, közben pedig két lajtos kocsival is biztosították az ivóvizet a helyiek számára: az egyiket a sárszigeti boltnál, a másikat a polgármesteri hivatal udvarán helyezték üzembe.

Koncz Imre polgármester és dr. Blága János jegyző hangsúlyozták, hogy az önkormányzat szintén rögtön lépett, több intézkedést is hozott, amelyet közzétettek az önkormányzat Facebook-oldalán. A Kastélypark fürdő bejáratánál található egy közkifolyó, ahonnan 62 fokos termálvíz folyik. Ez bármikor, bárki számára igénybe vehető, így javasolták, innen vegyenek vizet a füzesgyarmatiak akár mosakodáshoz, akár egyéb szükségleteikhez. Ez a strand saját forrásból származó vize, tehát független az Alföldvíz Zrt. rendszerétől. Emellett délutánra a füzesgyarmati lakcímmel rendelkezők számára ingyenessé tették a strandra való belépést is, hogy zuhanyozhassanak. 

A város vezetői kiemelték, hogy folyamatosan tartották a kapcsolatot az Alföldvíz Zrt. szakembereivel, akik lelkiismeretesen és kitartóan dolgoztak a hiba kijavításán.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában