Csorvási Gazdák

2024.08.29. 09:49

Kelemen Mihálynak, Csorvás díszpolgárának sose voltak világmegváltó szándékai

A város gazdasági és civil közösségi életében, a helyi településpolitika alakításában végzett több évtizedes tevékenységéért augusztus 20-án díszpolgári címet kapott Csorváson Kelemen Mihály. A Csorvási Gazdák Zrt. igazgatósági elnöke, Kelemen Mihály számos területen aktív a mai napig, a folytonosságot mindenhol célként tűzte ki.

Gajdács Pál

Kelemen Mihály (balról a harmadik) meghatottan állt a színpadon a díjátadáskor

Fotó: Fotó: Herczeg Tamás facebook oldala

– Nem sejtett semmit, hogy mi készül?  – kérdeztük Kelemen Mihálytól.

Kelemen Mihály, díszpolgár, csorvás
Kelemen Mihály (balról a harmadik) meghatottan állt a színpadon a díjátadáskor, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is gratulált neki (balról) Fotó: Herczeg Tamás Facebook oldala

–  A nyáron szóvá tettem Baráth Lajos polgármester úrnál, hogy nem kaptam meghívót az egyik képviselő-testületi ülésre, amire nem szólt semmit, de a családom is eltitkolta ezt a dolgot – mondta Kelemen Mihály. Az persze már gyanús volt, hogy az ünnepségen a teljes családom megjelent, pedig előtte napon is találkoztunk. Amikor az ünnepségen meghallottam a nevemet, hihetetlenül jó érzés fogott el. Akik visszajeleztek, azok mind azt mondták, hogy megérdemeltem, ami bevallom őszintén, jól esett. Ez az év úgy látszik, hogy ilyen, mert májusban óriási többséggel kaptam bizalmat és erősítettek meg a Csorvási Gazdák Zrt. igazgatósági elnökeként. Amikor az ember a tevékenységét végzi, nem az a fő cél, hogy majd egyszer valaki elismeri. 

– A méltatásban számtalan ok elhangzott, hogy miért is kapta meg a díszpolgári címet.
– Jól esett, amikor azt mondták, hogy a gazdasági és társadalmi kapcsolatokban végzett munkáért. Azért a Csorvási Gazdák Zrt. hetvenöt éves múltja Békésben is sajátos. Nem történt meg a tőkekoncentráció, megmaradt viszonylag nagyüzemnek, csorvási tulajdonban van, jól alkalmazkodott a gazdasági és politikai környezethez. Az életem egyik legfontosabb sikerének ezt tartom. Ha megnézzük, hogy a vármegyében hány üzem van, és milyen eredményességgel dolgozik, akkor ott van valahol a top százban. Ez siker a tulajdonosoknak, az itt dolgozóknak és a menedzsmentnek ez elismerés. Közel harminc éve Szilágyi Menyhért akkori polgármester és Kálmán János megkeresett, hogy egy ciklusra vállaljam el a Csorvásiak Baráti Társasága elnöki tisztségét. Azt mondtam, hogy legyek először alelnök, de annyira meggyőzőek voltak, hogy én ezt szívvel és jól fogom tudni csinálni, hogy elvállaltam. Azóta már közel két évtized eltelt és még ma is vezetem ezt a civil szervezetet. Óriási dolog, hogy volt és van is mögöttem egy aktív csapat, amelynek mindig sikerült valami új ötletet bevinni a tevékenységébe. Kiszámítható célokat – mint a hagyományápolás-, és tisztelet, a környezetvédelem, a településkép fejlesztése, az elszármazottakkal való kapcsolattartás – fogalmaztunk meg. Igyekeztünk megmutatni a külföldi kapcsolatainkat, szervezetten elmentünk a testvértelepüléseinkre, Uzonba, Diószegre és a Zentához tartozó Felsőhegyre. Értékelem az elődeink által kitalált idős házaspárok köszöntését. Új elemként a rendezvényekhez szükséges forrást biztosító pályázatoknál próbáljuk segíteni az önkormányzat munkáját. A CSBT-n keresztül a társadalmi kapcsolatokat ápoljuk. A harmadik vonal: valahogyan mindig „belekeveredek” az önkormányzati életbe. Friss eredménynek tartom, hogy a külterületi utak rekonstrukciójában részt tudtam venni, s bár voltak vitáink a testületen belül, mégis előrébb léptünk azzal, hogy 7,2 kilométer út megépült. Úgy érzem, hogy mindig kellő alázattal láttam el a feladataimat és megvan bennem a kellő tisztelet és kompromisszumkészség. Értelmes célfüggvényeket kell megfogalmazni, s ha ezzel azonosul a csapat, akkor minden könnyebben megy. 

Van, amikor napokig keresi a megoldást

Az életemben mindig azok a legizgalmasabb pillanatok, amikor elsőre nem találom meg a megoldást. Van amikor napokig vívódok és keresem az adott szituációban a legjobb megoldást. Amikor ez megvan, akkor azt könyörtelenül végig viszem. Ezek az alkotási folyamat részei, a művészeknek is az az igazi, amikor elkészül az alkotás, de előtte fejben sokat dolgozik rajta. Nekem Mladonyiczki Béla volt a példa középiskolában, aki elmesélte, hogy egy rózsagyökérből hogyan született meg egy gyönyörű hölgyet ábrázoló szobor. Előtte a gyökér évekig hánykolódott a polcon, aztán egyszer jött az ötlet. Nincsen mindenre egyértelmű válasz, nem is szeretem, amikor leegyszerűsítenek dolgokat igen-re és nem-re, mert ez a világ már régen nem ilyen egyszerű.

– Született csorvási, tehát abszolút kötődik a településhez.
– Még az egykori a Dózsa és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán álló szülőotthonban láttam meg a napvilágot az idősebb Felek doktornál, aki nemcsak nőgyógyászként, hanem fogorvosként is ellátta a feladatát, közmegelégedésre.

– Sokan ódzkodnak attól, hogy – bár megtehetnék – nem vállalnak szerepet a város közéletében. Miért áldozza be évek óta szabadidejét, hogy segítsen és előrevigyen ügyeket?
– Ez jön magától, és szerintem alkat kérdése is. Nemrégiben volt az egyetemi negyvenéves találkozó, ahol többen rácsodálkoztak, hogy mennyi mindennel foglalkozom én és ők meg mennyire nem. Az első közéleti felkérés a rendszerváltás előtti fáklyás felvonuláskor való megszólalás volt. Az akkori polgármester azt mondta, hogy ez jól megfogalmazott beszéd volt. Ez felébresztette bennem azt, hogy talán vannak ilyen képességeim. Valamiért fiatalabb koromban is érdekelt a közélet: a kultúrházról volt közmeghallgatás és én akkor bátran azt mondtam: a parasztember egyszerűbb és nem biztos, hogy kell neki ilyen cifra épület. A fenntartásánál ma is lehet látni, hogy mennyi pénz kell erre a célra. Szép épület, büszkék lehetünk rá, de lehet, hogy az egyszerűbb jobb lett volna. Egyébként sosem voltak világmegváltó szándékaim. Amikor látták bennem ezt az affinitást, akkor a környezetem motivált erre. Adtak olyan felkéréseket, melyek miatt belesodródtam az egészbe. Ha sok évig csinálja az ember, akkor „ráragadnak” ilyen feladatok. A szakmán belül az érdekképviseletben is megtaláltak.

Folyamatosan ötletel, hogyan lehetne előrelépni

– Biztos vagyok benne, most is folyamatosan ötletel, hogy a különböző területeken miben lehetne még újítani, előre lépni.
– Ahogy telik az idő, azzal is foglalkozni kell, hogy megtaláljuk a megfelelő utódot, s amiket értéknek tekintünk, tovább is menjenek. Nyugdíjba készülök, de nagyon dolgozunk az állattartó telepek korszerűsítése pályázaton, ami két-három éves program. A folytonosságot célként tekintem. Nagyon szeretném, hogy az utódjelöltek között megtaláljuk a megfelelő személyt. Ez igaz a Zrt.-re és a CSBT-re is. Minden területen egy olyan tisztességes átmenetet szeretnék, ahol egy darabig ott vagyok, de a folytatás megoldott. Időben akarom abbahagyni, és úgy átadni a feladataimat, hogy a lelkiismeretem nyugodt legyen. A májusi megerősítés a cégnél és ez a cím azt jelenti, hogy a többség azt érzi, jó ez az irány, amit talán érdemes meghagyni.

Kelemen Mihály a tizenkettedik

Dr. Hazai Sternschuss János, dr. Daimel Sándor, gróf Apponyi Albert, gróf Wenckheim Sándor, Gulyás Mihály, P. Szőke János, Zalai György, dr. Fehér Dezső, dr. Molnár András és Szilágyi Menyhért és Dohányos András után az egykor a Kemény Gábor Szakközépiskola szaktanáraként dolgozó Kelemen Mihály kapta meg tizenkettedikként Csorvás díszpolgári címét.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában