Beol podcast

2024.08.01. 11:29

Úgy köszönt le, hogy marad: vendégünk Tóth Zoltánné

Stúdiónk vendége Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt Békés vármegyei igazgatója volt. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy Gyöngyi ezen tisztségéről július 31-ével leköszönt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy szakít a humanitárius szervezettel, ugyanis önkéntesként továbbra is részt vesz munkájában.

Nyemcsok László

Tóth Zoltánné

Fotó: Beol.hu

– Nem mondhatom, hogy nyugdíjba vonulok, ugyanis már több éve nyugdíjasként irányítom a Békés vármegyei Vöröskeresztet – mondta. – Sokgyermekes családban nőttem fel, 14 éves korom óta dolgozom, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy átadjam a stafétabotot. Ugyanakkor nem köszönök el, nem is tudnék, ezer szállal kötődöm ide, a Vöröskereszt az életem szerves részét képezi.

Tóth Zoltánné kitért arra, a véradások szervezésétől a rászorultak más módokon való segítéséig, az elsősegélynyújtás fontosságának megismertetéséig nagyon sokat dolgoztak a kollégáival, az önkéntesekkel, a támogatókkal, mert ez egy igazi csapatmunka. Ha pár életet is megmentett, nem dolgozott hiába.    

    

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában